Musorujsag
Élő Eredmények

Pintér Attila üzent kritikusainak: Beszélnek, de megmutatni nem tudják

m4sport.hu
A Mezőkövesd az MTK 5-1-es legyőzésével búcsúzott az OTP Bank Liga 2020/21-es szezonjától, méghozzá Pintér Attila vezetőedző 55. születésnapján. A szakember érthető módon elégedetten értékelt a lefújás után, édesanyjáról, a mezőkövesdi szurkolókról, de kritikusairól sem feledkezett meg.

„Ennél boldogabb nem lehet az ember, édesanyám is most hívott, nem szokott meccsnapon, most gratulált. Köszönöm szépen, édesanyám!” – kezdte a lefújás után adott értékelését a születésnapos vezetőedző.

Öröme érthető, hiszen novemberben vette át Kuttor Attilától a Mezőkövesd irányítását, akkor –11 forduló után – az utolsó helyen állt az együttes, de érkezésével látványos fordulat következett, tavasszal klubrekordot jelentő 13 mérkőzéses veretlenségi sorozatot épített a csapat, amely a 31. fordulóban biztosította be matematikailag élvonalbeli tagságát. Jelen állás szerint a 7. helyen zárnak, de a 8. Újpest még előzhet.

A Mezőkövesd a 33. forduló nyitómérkőzésén hat nyeretlen bajnoki után zárta végül fölényes győzelemmel a szezont, már a hazai szurkolók előtt. A lelátón fel is csendült a „Boldog születésnapot!”, természetesen Pintér Attilának címezve.

„Már régóta mondom, én ettől a közönségtől nagyon sokat kaptam, már akkor, amikor visszatértem a futballba és elvállaltam az NB II-es Mezőkövesd irányítását. A szurkolók akkor is hálásak voltak és most is. Nagyon szépen köszönöm nekik is, jóleső érzés, ha megbecsülik az embert.”

„Ezt döntsék el azok, akik értenek a labdarúgáshoz” – felelte arra a kérdésre, hogyan értékeli az elmúlt hat hónapját és mennyire hiányzott a most két és fél év szünet után visszatérő Pintér Attila a magyar labdarúgásnak.

„Magyarországon nagyon sokan értenek a labdarúgáshoz, hiszen kaptunk mi ebben a fél évben mindent, hogy nincs alapjátékunk, hogy nincs erőnlétünk… Még egyszer mondom, nagyon sok olyan edző van, aki el tudja mondani a véleményét, de megmutatni nem.”

„Mennyire hiányzott a futball? Hiányzott, de elismétlem, másokat kell megkérdezni, olyan szakembereket, akik a magyar labdarúgást eldöntik, hogy mennyire van szükség Pintér Attilára.”

„Nagyon boldog vagyok, felemelő érzés, hogy ahová betettük a lábunkat, mindenhol meg tudta mutatni az aktuális csapatunk, hogy munka van bennük. Egy edzőnek az a legnagyobb boldogság, ha viszontlátja azokat a dolgokat, amiket napról-napra, hétről-hétre gyakorolunk.”

A szakember hozzátette, a következő napokban ülnek le a mezőkövesdi vezetéssel egyeztetni a stáb jövőjéről és az esetleges közös folytatásról.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek