Musorujsag
Élő Eredmények

Tovább íródik Kanta József és az MTK közös története

m4sport.hu
Kanta József a 2020/21-es szezon végével visszavonult a profi labdarúgástól, karrierje során mindvégig az MTK-ban szerepelt, 23 éven át. A hűséges kapcsolat a jövőben sem szakad meg, a klub NB III-as vezetőedzőjeként folytatja.
(fotó: m4sport.hu)

A 37 éves Kanta az M4 Sportnak már korábban is beszélt arról, hogy edzőként kívánja folytatni, az MTK bejelentésével ez most hivatalossá is vált.

„Mindenképpen célunk volt, hogy maradjon az MTK kötelékében, mert ez a klub az élete. Már korábban döntöttünk arról, hogy játékoskarrierjét követően más szerepkörben szeretnénk rá számítani, és örülünk, hogy az elképzeléseinkben az első pillanattól kezdve ő is partner volt. Bízunk abban, hogy Józsi elindul egy legalább olyan sikeres edzői karrier útján, mint amiben játékosként része volt” – nyilatkozta a klub honlapjának az MTK tulajdonosa, Zakor Sándor.

Az NB III-as csapat élén Kanta első számú feladata az lesz, hogy segítse az MTK akadémiájáról kikerülő játékosok fejlődését és integrálását a felnőtt futballba.

Kanta József edzői stábjához már csatlakozott a 9-szeres magyar válogatott Balogh Béla, aki szintén az MTK nevelése és játékosként közösen mutatkoztak be a felnőtt csapatban 2004-ben.

További tartalmak