Musorujsag
Élő Eredmények

Marco Rossi biztosra ment a Ciprus elleni kezdővel

Marco Rossi biztosra ment a Ciprus elleni kezdővel

M4 Sport
Az óvatosság is szerepet játszott a magyar válogatott összeállításában, nyilatkozta a Ciprus elleni győzelem után a felkészülés menetével elégedett Marco Rossi.

A szövetségi kapitány azzal is kezdte összegzését, hogy az összeállítással kapocslatban elárulta, Szalai Ádám és Sallai Roland esetében kicsit sem akart kockáztatni, kisebb sérülésük miatt nem kerültek a meccskeretbe. Willi Orbán és Nagy Ádám hasonló okból nem kezdett, míg Fiola Attilát pihentetni akarta.

A csapat teljesítményével összességében elégedett volt, a hajrában a magabiztosságot hiányolta, amivel biztosabb lehetett volna az 1-0-s győzelem. „Egy-két apró részleten javítanunk kell, de a nagy csapatok ellen más lesz a taktika, mert ma a ciprusiak várták, hogy mi menjünk előre. A nagy csapatok ellen pont fordítva lesz, mi kerülünk ebbe a helyzetbe. Persze más stratégiával is vágunk neki azoknak a meccseknek” – tette hozzá Rossi.

A következő napok döntik el, mennyit változtat az írek elleni keddi mérkőzésre. De leszögezte, a tervek szerint halad a felkészülés, jó úton járnak.

A gyermeke születését és debütálását egy napon ünneplő Hahn János kaotikus napja végén fáradtan, de boldogan adott interjút.

Az első válogatottbeli gólját szerző és tizenegyest is kiharcoló, a kapitány által is dicsért Schäfer András a győzelem fontosságát hangsúlyozta. A játék során igyekezett a labdabiztosságra törekedni a kellemetlen stílusú ellenféllel szemben.

Szalai Attila pedig a védekezés stabilitását emelte ki, amire tudott építeni a csapat.

„Nagyon meg vagyok elégedve a játékosok teljesítményével és hozzáállásával. Ez 70 percig volt elég, utána elfáradtunk, de az is csoda, hogy eddig bírtuk, mert mindössze három edzéssel tudtunk készülni a mérkőzésre” – értékelt Nikosz Kosztenoglu, a ciprusiak görög szakvezetője.

Borítókép: MTI/Kovács Tamás

További tartalmak