Musorujsag
Élő Eredmények

Finnországi döntetlennel kezdett a Puskás Akadémia a Konferencia-liga selejtezőjében

Finnországi döntetlennel kezdett a Puskás Akadémia a Konferencia-liga selejtezőjében

MTI
A Puskás Akadémia csapata 1–1-es döntetlent ért el a finn Inter Turku vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének első fordulójában, a párharc csütörtöki első mérkőzésén.

 

Ugyan Hornyák Zsolt vezetőedzőnek már a találkozó elején cserélnie kellett egy sérülés miatt, így is több nagy gólszerzési lehetősége volt a Puskás Akadémiának az első félidőben, de ezek kimaradtak, előfordult, hogy a kapufa mentette meg a hazaiakat.

A fordulást követően kijött a szorításból a finn együttes és az 59. percben Källman révén megszerezte a vezetést. A felcsútiak játékából eltűnt a veszély, mégis Plsek szép lövésével egyenlíteni tudtak a 76. percben. A hajrában a Puskás Akadémia járt közelebb a győzelemhez, de Plsek lövése a 87. percben a kapufán csattant. A visszavágót egy hét múlva rendezik.

A feröeri Klaksvík 3-2-re nyert a lett FK Rigas FS vendégeként – ennek a párharcnak a győztese lesz a Puskás Akadémia ellenfele a második körben, ha a magyar bajnoki ezüstérmes továbbjut.

Összefoglaló

Konferencia-liga, selejtező, 1. forduló, első mérkőzés
Inter Turku (finn)-Puskás Akadémia FC 1–1 (0–0)
Turku, v.: Tore Hansen (norvég)
gólszerzők: Källman (59.), illetve Plsek (76.)
sárga lap: Järvenpää (18.), Furuholm (75.), illetve Van Nief (38.)
Inter Turku:
Moisander – Järvenpää1 (Yrjas, 79.), Ketting, Hoskone, Hyvärinen – Nurmi (Bakkar, 78.), Sanz – Källman – Ojala – Furuholm, Kagayama
Puskás Akadémia FC:
Tóth B. – Joao Nunes, Spandler, Stronati, Deutsch (Favorov, 6.) – Baluta (Puljic, 71.), Van Nief, Kiss T. (Gruber, 88.) – Slagveer (Kozák, 71.), Plsek, Nagy Zs.

Borítókép: facebook.com/PFLAhu

További tartalmak