Musorujsag
Élő Eredmények

Edzésen szenvedett komoly sérülést a ZTE edzője

Edzésen szenvedett komoly sérülést a ZTE edzője

ztefc.hu
Komoly boka- és saroksérülést szenvedett edzés közben Waltner Róbert, a Zalaegerszeg vezetőedzője.

A klub honlapján közreadott hír szerint a szerdai tréningen történt a baleset, amelyet nem részleteznek.  A 43 éves szakember lábára gipsz került miután az orvosi stáb megvizsgálta.

A csütörtöki edzést már így vezette, és a jövő heti bajnoki rajton is rajta lesz.

„Jól érzem magam, ugyanúgy fogok dolgozni, mint eddig – nyilatkozta Waltner, aki leszögezte, egyetlen alkalmat sem akar kihagyni a felkészülés során. – Biztos, hogy ülni fogok a mérkőzések során, de a csapat az első.”

Borítókép: M4 Sport

További tartalmak