Musorujsag
Élő Eredmények

Hornyák a háromgólos vereség ellenére a továbbjutást célozza meg

mti
Egyértelműen tovább szeretnénk jutni - jelentette ki a Puskás Akadémia vezetőedzője szerdán, a lett FK Rigas FS elleni csütörtöki visszavágó előtti sajtótájékoztatón; a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában a felcsútiak 3-0-ra elveszítették az első találkozót.
Spandler Csaba és Hornyák Zsolt (Fotó: EPA/Kimmo Brandt)

Hornyák Zsolt szerint a győzelem és a továbbjutás kulcsa az lesz, hogy jóval kevesebbet hibázzanak, mint tették azt az első meccsen. Úgy vélte, az ellenfél verhető, de csak türelmesen játszva és egységes, jó csapatmunkával.

Kérdésre elmondta, hogy szeretnének minél korábban előnybe kerülni, ám ész nélkül nem támadhatnak, mert hátul kinyílva esélyt kínálnak a letteknek a gólra, ami végzetes lenne.

A tréner jelezte, hogy a szlovák Libor Kozák jelenlegi állapota alapján egy félidőt bír, a román Alexandru Baluta kisebb sérülés után bevethető állapotban van, mint ahogy a balhátvéd Deutsch László is. Géresi Krisztián is helyet kap a kispadon, rövid időre talán be tud állni, ha szükséges lesz.

Az együttes kapusa, Tóth Balázs az első meccsel kapcsolatban elmondta, elemezték a Riga játékát, tudták, hogy magas játékosaikkal pontrúgásoknál és beadásoknál veszélyesek, mégsem tudták levédekezni ezeket a szituációkat. Szerinte a vereség ellenére az önbizalmukkal nincs gond. Hozzátette, dupla koncentrációval állnak a visszavágóhoz és megpróbálnak olyan eredményt elérni, ami a továbbjutáshoz szükséges.

Joao Nunes, a Puskás Akadémia játékosa Goga Kikacseisvili grúz játékvezetővel vitatkozik az FK Rigas FS ellen a labdarúgó Konferencia-liga második selejtezőfordulójában játszott első mérkőzésen a lettországi Jurmalában 2021. július 22-én (Fotó: MTI/EPA/Toms Kalnins)

A Pancho Arénában csütörtökön 20 órakor kezdődik az összecsapás, amelyet az osztrák Walter Altmann vezet majd, az M4 Sport és az m4sport.hu pedig élőben közvetíti. A párharc továbbjutója jó eséllyel a belga KAA Genttel találkozik, amely 4-0-s győzelmet aratott otthon a norvég Valerenga felett.

További tartalmak