Musorujsag
Élő Eredmények

Marco Rossi: Nagy Ádám kikérte a véleményem, Szoboszlai mindig 90 percet akar játszani

Marco Rossi: Nagy Ádám kikérte a véleményem, Szoboszlai mindig 90 percet akar játszani

m4sport.hu
Marco Rossi szövetségi kapitány kihirdette a szeptemberi vb-selejtező mérkőzésekre 26 fős keretét, s a sajtótájékoztató után interjút adott az M4 Sportnak. Az olasz szakember kitért Nagy Ádám átigazolására, Szoboszlai Dominik visszatérésére és a keretbe ismét behívót kapó Sallói Dánielre is.

Hétfőn délután vált hivatalossá, hogy az angol Bristol Citytől elbúcsúzó Nagy Ádám az olasz másodosztályban szereplő AC Pisa csapatában folytatja pályafutását. A szeptemberi vb-selejtezőn ott lesz a nemzeti csapatban a 26 éves középpályás – az angolok ellen sárga lapjai miatt nem játszhat -, akinek a klubváltásáról Marco Rossi, a nemzeti csapat szövetségi kapitánya elmondta véleményét. Mint kiderült, az ő véleménye is sokat nyomhatott, amikor Nagy csapatot választott.

„Őszintén szólva, szinte az összes játékos, akinek lehetősége nyílt átigazolni valahova, kikérte a véleményem. Mindenki nagyon elkötelezett és motivált, hogy továbbra is a válogatott tagja maradhasson. Így a véleményem fontos lehet mindenkinek. Ádámnak is azt mondtam, hiszen tökéletesen ismerem őt, tudom, hogy milyen típusú futballista, amit őszintén gondolok. Jeleztem neki, nagyon fontos nekem, hogy rendszeres játéklehetőséghez jusson annak érdekében, hogy a lehető legjobb formában maradjon. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy az olasz másodosztály nem egy rossz színvonalú bajnokság, bár biztos, hogy a tempója nincs azon a szinten, mint a Championshipben. Viszont technikai és taktikai szempontból érdekesebb” – mondta Nagy Ádám Olaszországba igazolásával kapcsolatosan Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

A nemzeti csapat legnagyobb visszatérője vitán felül Szoboszlai Dominik, aki az izlandiak elleni pótselejtezőn kilőtte a válogatottat az Európa-bajnokságra, de sérülése miatt nem kerülhetett a keretbe. Csapatába, a német RB Leipzigbe csak nagyon óvatosan építette be edzője, Jesse Marsch, aki az utolsó bajnokin már kezdőként nevezte a magyar tehetséget, aki ezt két góllal hálálta meg, de a 69. percben lecserélte.

A szezonban tétmérkőzésen még nem játszott le teljes mérkőzést Szoboszlai, adódott a kérdés, hogy az angolok, esetleg Albánia vagy Andorra ellen végig ott lesz-e a pályán?

„Jól ismerem Dominikot. Elismerem a gondolkodásmódját, hozzáállását. Tudom, hogy mindig 90 percet szeretne a pályán tölteni, de figyelembe kell vennünk más szempontokat is. Ezért én fogok dönteni arról, hogy kezdőként számítok-e rá. és ha igen, hány percet játszhat. Ezt minden játékosomnak tiszteletben kell tartania” – mondta ezzel kapcsoltban a szövetségi kapitány.

Marco Rossi elégedett volt azokkal a játékosokkal, akik az Európa-bajnokságon szerepeltek, így a vb-selejtezőkre nem érezte szükségesnek felforgatni a csapatot. Ennek ellenére mégis lesznek új arcok, közéjük tartozik az amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS) pallérozódó Sallói Dániel.

„Nincs okom nagy változtatásokra, három helyen történt csere az Eb óta. Visszahívtam Szoboszlai Dominikot, rá mindig számítunk, ha egészséges. Ugyancsak visszahívtam Sallói Dániel, akinek most újra bizalmat szavazok, mert rendszeresen szerephez jut az amerikai MLS-ben, ráadásul jól játszik és gólokat szerez. Összességében jól teljesít. Ezért éreztem úgy, hogy megérdemli a behívót” – mondta a 25 éves támadóról, akit az a megtiszteltetés ért, hogy az MLS All Star-gálájára is meghívót kapott, sőt, a 11-es párbajban értékesített büntetőjével maga is hozzá tett csapata győzelméhez.

Borítókép: Marco Rossi (MTI/Illyés Tibor)

További tartalmak