Musorujsag
Élő Eredmények

Olyan rekordot állított be a Paks, ami igazából nem is létezik

Olyan rekordot állított be a Paks, ami igazából nem is létezik

m4sport.hu
Huszonhárom éve a paksiak remek szerepléséhez hasonlóan kezdett a Vasas, de végül a legnagyobb arányú győzelmüket törölte az MLSZ.

A Paks labdarúgócsapata 7 forduló alatt 22 gólt szerzett, legutóbb a Zalaegerszeget verte idegenben 5-2-re. Bognár György együttese az idei szezon során másodszor szerzett legalább öt gólt és ötödször legalább hármat.

Az idei szezon eddigi legtöbb gólt hozó és az egyik legnagyobb arányú győzelme is hozzájuk köthető, a második fordulóban 6-1-re nyertek a Puskás Akadémia vendégeként. (Rajtuk kívül a Debrecen tudott még öt góllal nyerni, a Gyirmót ellen.)

A paksiak tavaly hét forduló után „csak” 12 gólnál jártak.

Ennek oka többek között, hogy Bognár Györgyöt a tavalyi szezonban csak a 4. forduló után nevezték ki a Paks edzőjévé. Akkor azonnal úgy lépett színre, hogy jelezte, a támadófutballra igyekszik helyezni a hangsúlyt. Ezt jól bizonyítja, hogy első meccsén 4-0-ra verték az MTK-t

Az elmúlt években egyetlen csapat sem tudta ilyen hatékonyan kezdeni az idényt, a 20 gólt is csak kétszer érték el, a 2014/15-ös szezonban (az utolsó 16 csapatos bajnokságban) a Videoton 21 gólt szerzett hét meccs alatt és azzal az első helyen állt. Egy évvel korábban pedig a Debrecen 20 szerzett góllal vezette a bajnokságot.

Akkor ez a két együttes meg is nyerte a bajnokságot, a Vidi 64, a Loki 66 rúgott góllal, mindezt 30 bajnoki alatt. A paksiak jelenleg a második helyen állnak 13 ponttal, de két meccsel többet játszottak, mint a harmadik Ferencváros (12 pont) és a negyedik Puskás (9).

Bognár György a paksiak vezetőedzője a támadófutball elkötelezettje, amit az eredmények jól mutatnak.

Legutóbb 23 éve tudott egy csapat ilyen hatékonyan kezdeni, akkor a Vasas szerzett 22 gólt 7 meccs alatt. A paksiak jelenleg 4 győzelem mellett egy döntetlent és két vereséget tudnak felmutatni, 98-ban az angyalföldieknek öt győzelem mellett két vereségük volt. Legalábbis ezt hitték, ugyanis a III. Kerület elleni 6-0-ra megnyert meccsüket később törölte az MLSZ és 0-3-al a kerületieké lett a három pont.

Az indoklás szerint a Vasas játékosát, Aranyos Imrét egy spanyolországi barátságos meccsen a Logrones ellen kiállították, és az MLSZ akkori paragrafusai szerint ez automatikus eltiltással járt, amit viszont az angyalföldiek nem tudtak, a kerületiek viszont kihasználtak.

Végül ez a három pont senkinek semmit nem jelentett, hiszen a Vasas így is csak a 6. lett, 28 ponttal lemaradva a bajnok MTK-tól, míg a kerületiek utolsóként, 12 ponttal lemaradva a még bennmaradást jelentő helytől, kiestek.

A Paks eredményei az első hét fordulóban: – Mezőkövesd 2-3, – Puskás Akadémia 6-1, – DVSC 3-3, – Honvéd 1-3, – Újpest 2-1, – MTK 3-2, – ZTE 5-2.

A Vasas eredményei az 1998/99-es szezon első hét fordulójában: – Nyíregyháza 2-0, – Dunaferr 3-2, -Diósgyőr 2-4, – Honvéd 4-0, -Haladás 5-0, III. Kerület 6-0, (később 0-3), – MTK 0-4.

Borítókép: Fotó:facebook/paksifcofficialsite

További tartalmak