Musorujsag
Élő Eredmények

Révész Attila: Egy edző maximum 25 százalékot ad hozzá a csapat sikeréhez

Révész Attila: Egy edző maximum 25 százalékot ad hozzá a csapat sikeréhez

m4sport.hu
A Kisvárda élen áll a bajnokságban, sportigazgatója és edzője is úgy véli, a megszokottól eltérő szemléletük is kell a remekléshez.

A Kisvárda együttese vezeti a labdarúgó OTP Bank Ligát, és az M4 Sport Góóól2 című műsorában annak próbáltak meg utánajárni, mi a siker titka.

„Nagyon sok részt tulajdonítunk az edzőknek, de ez egy hibás következtetés, nem gondolom, hogy 20-25 százaléknál többet hozzá tudnak tenni a mai futballban. Ha nincsen jó játékosod, idehozhatok bármilyen jó edzőt, nem sokat ér” – mondta Révész Attila, a klub sportigazgatója.

Véleménye szerint Joao Janeiro abban jobb az elődeitől, hogy azok a játékosok akik a periférián vannak azok sem sértődnek meg. „Sok edző tévedésben van és azt hangoztatja, játszom a saját játékomat, nem foglalkozom az ellenféllel, én az ilyen edzőt többé fel se hívom” – mondta a sportvezető.

Joao Janeiro kiemelte, minden a valóságon alapul, így mindent amit lát egy meccsen, azt megpróbálja edzésen is modellizálni. Véleménye szerint minden edzőnek vannak saját elvei. Amit ő tesz, hogy külön veszi a támadást és a védekezést, aztán vegyíti.

„Az intelligencia rendkívül fontos és csak még fontosabb lesz a jövőben. Vannak a kiemelkedő játékosok, mint Messi vagy Ronaldo, illetve magyar részről Szoboszlai, de a játékosok 90-95 százaléka azonban olyanok, mint a robotok, utasításokat kapnak amiket követnek, ezért fontos a taktikai intelligencia. A rendszertől függetlenül kell változni, mert számomra a rendszer nem jelent semmit” – összegzett a portugál szakember.

A TELJES VIDEÓT ITT NÉZHETI MEG:

Borítókép: Révész Attila (Fotó: szon.hu/Racskó Tibor)

További tartalmak