Musorujsag
Élő Eredmények

Waltner: Ha még van itt pár napom, megpróbálom kihasználni

Waltner: Ha még van itt pár napom, megpróbálom kihasználni

m4sport.hu | Szerző: Szepes Viktor
Nagyon fontos győzelmet aratott a Zalaegerszeg az MTK ellen az OTP Bank Liga 8. fordulójában. A mérkőzés után a ZTE vezetőedzője, Waltner Róbert rendkívül érzelemdúsan értékelt az M4 Sportnak, s azt mondta, mindenképp szeretné folytatni a zalaiak kispadján.

„Gyakorlatilag teljesen mindegy volt, hogy állítom fel a védelmet, végig éreztem, hogy ezt a mérkőzést megnyerjük” – mondta az MTK elleni 2–0-s győzelmet követően a ZTE vezetőedzője, Waltner Róbert, akinek távozását már több helyen is meglebegtették. A szakvezető arra utalt, hogy a múlt heti, Paks elleni vereséget követően több belső védőjét is élesen bírálta.

„Szerintem akárki játszott volna ezen a találkozón, beletette volna mindenét, erre készültünk egész héten. A helyzeteink a korábbi meccseken is megvoltak, de most éreztem leginkább a srácokon, hogy csak azért is mennek előre. Egy igazi csapatmunka volt, az sem volt véletlen, hogy Demjén Patrik megfogta a tizenegyest. Sorsdöntő pillanat volt, de azt éreztem, hogyha az nincs, akkor is megszerezzük a győztes gólt.”

Waltner Róbert helyére az előző héten Aczél Zoltánt és Supka Attilát is vizionálták, ezekről a pletykákról pedig a ZTE jelenlegi vezetőedzője is hallott.

„Az edzőkérdés nem rajtam múlik, én szeretném folytatni, szeretnék dolgozni. Olvastam a híreket a sajtóban, úgy voltam vele, hogyha van itt még pár napom, azt megpróbálom kihasználni. Mindenki tudja, hogy ez a város, ez a klub többet jelent.”

A mérkőzés végén a zalaegerszegi szurkolók skandálták a korábbi támadó nevét, sőt az interjú közben is többször hallatszódott be „Szeretünk, Robi!” felkiáltás a lelátóról. Waltner Róbert a lefújást a könnyeivel küszködött.

„Nem gondoltam volna, hogy meghatódok, általában nem szoktam. Vannak persze érzelmeim, ez most ki is jött belőlem. Ki akartuk szolgálni a közönséget, örülök, hogy ez most sikerült. A csapatban sokkal több van, remélem ez a győzelem lökést ad és megindulunk fölfelé.”

A találkozót követően a ZTE két játékosa, a duplázó Koszta Márk és a tizenegyest hárító Demjén Patrik is kiállt a vezetőedző mellett.

Az MTK mestere szerint jól futballozott csapata a ZTE otthonában, de a kapu előtt nem volt meg a kellő kreativitása. Giovanni Costantino elárulta, hogy a tizenegyest hibázó Gheorghe Grozavot a szituáció előtt néhány perccel már le akarta cserélni, de akkor úgy döntött, hogy még kicsit pályán hagyja támadóját.

Borítókép: m4sport.hu

További tartalmak

Kapcsolódó hírek