Musorujsag
Élő Eredmények

Szőke Alex ezüstérmes az oslói birkózó-vb-n

Szőke Alex ezüstérmes az oslói birkózó-vb-n

MTI
Szőke Alex ezüstérmet nyert a 97 kilogrammosok versenyében az oslói birkózó-világbajnokság szombati napján.

Az ESMTK 21 éves olimpiai ötödik helyezett versenyzője a pénteki előcsatározások során ukrán, majd német riválist vert magabiztosan, az elődöntőben pedig az amerikai Tracy Gangelo Hancockot 4-1-es hátrányból felállva múlta felül.

A súlycsoport tokiói dobogósai közül egyedül a bronzérmes iráni Mohammadhadi Abdollah Saravi indult el a vb-n, és a papírformának megfelelően be is jutott a döntőbe, azaz Szőkének a lehető legnehezebb riválissal kellett szembenéznie a szombati fináléban.

A mérkőzés első másfél perce teljesen kiegyenlített állóharccal telt, melynek végén a bírák úgy döntöttek, a magyar tehetséget intik (0-1), ami később döntőnek bizonyult. Saravi ugyanis ki tudta használni a parterhelyzetet, egy szép pörgetést mutatott be, amivel 3-0-ra növelte előnyét. Az első szakasz hátralévő részében már egyértelműen Szőke Alex volt aktívabb, ám akciót nem sikerült csinálnia.

A szünet után is az ESMTK sportolója irányított, az iráni viszont még az első percben, némileg váratlanul ki tudta őt tolni a szőnyegről, amit a bírók egy ponttal jutalmaztak. A magyar ugyanakkor már az akció közben jelezte, hogy Saravi szabálytalanul indított, s ezt hosszas videózás után a zsűri is így látta, így maradt a 0-3. Ezek után Szőke Alex maradt lendületben és az iránit meg is intették, lentről viszont nem sikerült a pörgetési kísérlete. Ezt követően még volt hátra közel másfél perc, ám az iráni stabilan védekezett, riválisa nem talált rajta fogást, így meg kellett elégednie az ezüstéremmel.

A világbajnoki újonc Szőke Alex karrierje első felnőtt érmét nyerte világversenyen, egyúttal a magyar csapat első dobogós helyét szerezte meg Oslóban. Pénteken a szintén kötöttfogású Lévai Tamás (77 kg) és Szabó László (82 kg) egyformán az ötödik helyen végzett.

Vasárnap Váncza István (67 kg) a vigaszágon szerepel, Torba Erik (63 kg) és Takács István (87 kg) pedig bronzéremért lép majd szőnyegre.

Borítókép: Szőke Alex (MTI/MTI Fotószerkesztőség/Illyés Tibor)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Vadnai Jonatán bronzérmes a Laser Eb-n
Vadnai Jonatán bronzérmes lett a Laser hajóosztály Európa-bajnokságán, amelyet múlt szombattól egy héten keresztül Várnában rendeztek.
Vitorlázás