Musorujsag
Élő Eredmények
×

Lovrencsics döntött: nem játszik többet a válogatottban

Lovrencsics döntött: nem játszik többet a válogatottban

m4sport.hu
Lovrencsics Gergő komoly elhatározásra jutott pályafutásában, többé nem lép pályára a magyar labdarúgó-válogatottban.

A 44-szeres válogatott védő úgy érzi, hiába próbált meg mindig száz százalékon teljesíteni, 33 évesen már nem tud két fronton – klubjában és a nemzeti csapatban – a saját maga által elvárt szinten játszani.

“Bár nehéz volt, de úgy döntöttem, átadom a helyem a fiataloknak és nem lépek pályára többet a nemzeti csapatban” – mondta a jelenleg a Hajduk Split csapatát erősítő Lovrencsics Gergő.

Élete legnagyobb büszkeségének tartja, hogy 44 alkalommal magára ölthette a címeres mezt, és két Eb-n szerepelt a nemzeti együttessel. Marco Rossinak és a korábbi szövetségi kapitányoknak, stábtagoknak külön megköszönte az elmúlt évek sikereit. A jövőben azonban már ő is csak szurkolóként fog szorítani a válogatott minél eredményesebb szerepléséért.

Lovrencsis klubszinten három bajnoki címet nyert a Ferencvárossal, emellett egy Magyar Kupa-siker és egy lengyel bajnoki cím (Lech Poznan)kötődik a nevéhez

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Hungarian Football Federation (@mlsztv) által megosztott bejegyzés

Borítókép: Lovrencsics Gergő (fotó: MLSZ)

További tartalmak