Musorujsag
Élő Eredmények

Szavazás: Hol végez az Újpest a bajnokság végén?

Szavazás: Hol végez az Újpest a bajnokság végén?

m4sport.hu | Szerző: Kun Dániel
Péntek este az Újpest emberhátrányban szerezte meg első győzelmét az OTP Bank Liga idei kiírásában. Győzelmével tíz forduló után hét ponttal a tabella utolsó helyén áll, két pontra a Gyirmóttól és a Debrecentől.

 

Az újpesti csapat péntek este már a 13. percben emberhátrányba került, Branko Pauljevic szabálytalansága piros lapot ért, így aligha reménykedtek pontszerzésben, győzelemben pedig még úgyse.

Ennek ellenére az újpestiek helyt álltak, sőt Csongvai Áron révén az 50. percben még a vezetést is megszerezték, amit kitartó védekezéssel a végéig tartani tudtak. Mérkőzésről szóló tudósításunkat és a videós összefoglalót itt tekintheti meg. A győzelem vajon csak fellángolás vagy megkezdik a felzárkózást az élmezőnyhöz?

Az Újpest esélyeiről és a magyar bajnokság egyéb történéseiről a hétfői Góóól!2-ben, 18:45-től lesz szó bővebben, tartsanak velünk. Az Újpest helyzete mellett többek között Waltner Róberttel, a ZTE vezetőedzőjével beszélgetünk, aki felett nemrég még gyülekeztek a viharfelhők és az elbocsátásáról szóltak a hírek. A csapat formája azonban gyökeresen megváltozott és utóbbi három meccsét kivétel nélkül megnyerte, az MTK mellett a Ferencvárost és a Gyirmótot is két vállra fektetve.

Borítókép: Ha az Újpest még nem is szárnyal, Csongvai góljával mászik ki a gödörből (fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

További tartalmak