OTP Bank Liga, 16. forduló
Budapest Honvéd FC–Zalaegerszegi TE FC 2–2 (2–0)
Budapest, Bozsik Aréna, 2082 néző
V: Erdős J.
Gólszerző: Lukics (5.), Zsótér (45.), ill. Koszta (63.), Lesjak (73.)
Sárga lap: Zsótér, Lovric, ill. Halilovic, Kálnoki-Kis, Bedi
Honvéd: Szappanos – Lovric, Klemenz, Baráth, Tamás K. – Nagy G. (Banó-Szabó, 81.), Hidi, Nono – Nagy D. (Balogh N., 69.), Lukics, Zsótér (Májer, 86.)
ZTE: Demjén – Lesjak, Szerafimov, Kálnoki-Kis, Bedi – Sankovic, Halilovic (Tajti, a szünetben) – Koszta, Spoljaric (Gergényi, 71.), Skribek (Meshack, a szünetben) – Zimonyi (Németh D., 81.)
Aligha ilyen visszatérésről álmodott Waltner Róbert: a ZTE vezetőedzője koronavírus-fertőzését követően még öt perce sem ült a kispadon, amikor Emir Halilovictól elpattant a labda, a Honvéd gólkirályjelöltje, Nenad Lukics pedig a rá jellemző módon használta ki – azaz mégsem egészen, hiszen a szerb támadó 12. NB I-es gólja volt az első, amelyet a tizenhatoson kívülről szerzett.
A zalaegerszegi középpálya a folytatásban is meglehetősen indiszponáltan reagált a kispesti együttes letámadására, így hiába próbált kezdeményezni a Zalaegerszeg, a helyzetei a hazaiaknak voltak. Öt perccel az első félidő vége előtt viszont Szappanos Péter két komoly bravúrjára volt szüksége a Honvédnak, hogy előnnyel mehessen szünetre – nem is egy, hanem kétgólossal, Zsótér Donát a lefújás előtt eredményes volt.

Waltner Róbert kettős cserével rázta fel csapatát, eredményesen. A ZTE a második felvonás kezdetétől aktívabban futballozott, s hamar vissza is jött a meccsbe: Koszta Márk nagyszerű csellel csapta be Baráth Botondot, majd higgadtan lőtt nevelőklubja kapujába. Tíz perccel később pedig Zoran Lesjak közeli találatával elfogyott a Honvéd előnye.
A hajrában mindkét együttes hajtott a sikerért, s meg is voltak a lehetőségeik, de maradt a döntetlen, a forgatókönyvet látva ezzel egyértelműen a Zalaegerszeg lehet elégedettebb. Horváth Ferenc nem véletlenül jellemezte hullámvasútként a Honvéd teljes szezonját, ez a mérkőzés tökéletesen példázta szavait, amelyről a mérkőzést követően is beszélt.
