Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Horváth Ferenc: Mit csináljak? Szüljek egy lovat?

Horváth Ferenc: Mit csináljak? Szüljek egy lovat?

m4sport.hu
A Honvéd vezetőedzője szerint arra nem lehet edzeni, hogy az utolsó percben ne engedjenek ki a játékosok.

A címvédő Ferencváros a hosszabbításban, a 92. percben szerzett góllal győzött a Budapest Honvéd ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójában. A találkozó után Szánthó Regő, Ivan Lovric és a kispestiek vezetőedzője, Horváth Ferenc értékelte a mérkőzést.

A Fradi fiatal támadója elmondta, próbált hozzátenni a játékhoz, ami egy gólpasszal sikerült is neki. A hét közepén menesztették Peter Stögert, de eddig jelentősebb változást nem érzett a csapatban.

A Honvéd védője szerint az egész csapat csalódott a mérkőzés után. Véleménye szerint küzdöttek, hajtottak, de egy hiba elég volt ahhoz, hogy a Fradi szerezze meg a három pontot. Az őszi szezonnal kapcsolatban elmondta, egy igazi hullámvasút volt a számukra, de bízik benne, tavasszal egyenletesebb teljesítményt tudnak majd nyújtani.

Nagyjából rá lehet húzni az egész szezonra ezt a mérkőzést. Szerintem jól játszottunk, de nem tudok mit csinálni, ez az ötödik ilyen meccsünk volt. Szüljek egy lovat, vagy mit csináljak? Erre nem lehet edzeni, hogy az utolsó percben ne engedjünk ki. kétszer pattant le a labda a tizenhatoson belül, kétszer is el lehetett volna rúgni” – mondta a találkozó után Horváth Ferenc.

Úgy vélte, teljesen méltó ellenfelei voltak a Fradinak, nem talált fogást rajtuk a hazai együttes, nagyon sajnálja, hogy legalább az egyik pontot nem sikerült elvinniük. Összességében a meccs méltó tükörképe volt az egész őszi szezonjuknak.

Rendesen össze volt rakva a csapat, dolgok jól működtek, ha az utolsó tíz percet levesszük, lehet, hogy mi vezetjük a bajnokságot” – mondta a korábbi válogatott játékos, aki a jövőjével kapcsolatban nem tudott mit mondani, szerződése van, de benne van, hogy nem vele képzelik el a folytatást.

Borítókép: Horváth Ferenc, a kispestiek vezetőedzője MTI/Koszticsák Szilárd

További tartalmak