Musorujsag
Élő Eredmények

Tizenhétszeres észt válogatott védőt igazolt az Újpest

Tizenhétszeres észt válogatott védőt igazolt az Újpest

m4sport.hu
Az OTP Bank Ligában szereplő Újpest kedden hivatalos honlapján jelentette be, szerződtette az FC Flora Tallinntól Märten Kuuskot.

A 25 éves, 182 centiméteres játékos a Kalju FC-nél mutatkozott be az észt első osztályban 2016-ban, és négy évvel ezelőtt igazolt az FC Flora-hoz, ahol háromszor nyert bajnoki címet, illetve két-két alkalommal emelhette magasba a kupát és a szuperkupát. Idén a nemzetközi porondon is kipróbálhatta magát, hiszen együttesével bejutott az Európa Konferencia Liga csoportkörébe. Märten nem csak korábbi csapata, de hazája válogatottjának is fontos embere, hiszen 2019-es bemutatkozása óta 17 meccsen szerepelt a válogatottban.

Az Újpest új szerzeménye így nyilatkozott az aláírást követően:

„Nagyon boldog vagyok, hogy egy nagymúltú klubhoz kerülhettem. Már várom, hogy együtt edzhessek a srácokkal, készülhessünk az idény rajtjára. Eddig jókat hallottam az OTP Bank Ligáról és az Újpestről is, készen állok arra, hogy belevágjak az új kalandba. Úgy gondolom, az észt bajnoksághoz képest előrelépés, hogy Magyarországon játszhatok, mert a bajnokság erősebb és a klubok is magasabb színvonalat képviselnek. Ugyan otthon is vannak jó egyesületek, de összeségében Magyarország már egy más szint. Hallottam, korábban is volt észt játékosa az Újpestnek, remélem, később majd rám is jó szívvel fognak emlékezni a szurkolók.”

Borítókép: Fotó: ujpestfc.hu

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Stieber Zoltán az MTK-nál folytatja – hivatalos
Az MTK Budapest megállapodott Stieber Zoltán klubváltásáról, így a 26-szoros magyar válogatott szélső a Hungária körúton folytatja pályafutását – számolt be kedden a kék-fehérek honlapja.
Magyar futball