Musorujsag
Élő Eredmények

Nyolc éve nem látott vereségbe szaladt bele a Fradi az OTP Bank Ligában

Nyolc éve nem látott vereségbe szaladt bele a Fradi az OTP Bank Ligában

m4sport.hu.MTI
A Paks 3-0-ás idegenbeli győzelmet aratott a Ferencváros otthonában az OTP Bank Liga 19. fordulójában vasárnap, így délutáni sikerének köszönhetően továbbra is a Puskás Akadémia áll a tabella első helyén.

Összefoglaló

Sztanyiszlav Csercseszov és Bognár György értékelése

Jó iramban kezdődött a találkozó, amelynek Ádám Martin bombagólja adta meg az alaphangot a 6. percben. A folytatásban mezőnyfölényt harcoltak ki és helyzetekig jutottak a hazaiak – kétszer oldalról találták el a kapufát, volt les miatt meg nem adott góljuk -, de a félidő közepén a paksi gólszerző kihagyott lehetősége jelezte, a vendégek nem csak az eredmény tartására törekednek. Egy perccel később aztán gyorsan elvégzett paksi szabadrúgást követően Szabó Bálint cselezte magát lövőhelyzetig, majd talált a hazai kapuba.

Kétgólos hátrányban már elbizonytalanodtak a ferencvárosiak, nem tudtak akciót kezdeményezni, körülményesek és kiismerhetőek voltak, hátul pedig Dibusz két védése kellett – paksi részéről a gólszerzők próbálkoztak -, hogy ne legyen még nagyobb a különbség. A hazai közönség „Ébresztő, ébresztő!” rigmussal küldte pihenőre kedvenceit.

Lendületesebb, koncentráltabb és támadóbb hadrendre váltó Ferencváros érkezett a szünet után – a védő Cabraja helyére a csatár Ryan Mmaee állt -, de a mezőnyfölény sokáig nem párosult lehetőségekkel. Majd hiába akadtak nagy helyzetek, a házigazdák nem találtak a paksi kapuba: Medgyes a gólvonalról mentett, egy perccel később a léc segített a vendégeken.

A 72. percben aztán Haraszti pazar szabadrúgás góljával nőtt a paksiak előnye. A hajrában elmaradtak a hazai rohamok – viszont a játékosok teljesen feleslegesen begyűjtöttek három sárga lapot -, sőt, a vendégek előtt adódtak újabb lehetőségek, de az eredmény már nem változott.

Másfél héttel ezelőtt rosszul sikerült Sztanyiszlav Csercseszov bemutatkozása a Ferencváros kispadján – Felcsúton kapott ki az együttese 1-0-ra -, miként a tréner által nagyon várt első hazai fellépésén is alulmaradt. Az orosz edzővel három találkozón egy gólra volt képes a gárda, igaz, az három pontot ért Újpesten. A bajnoki idényben tizedik hazai mérkőzésén ötödször nem tudott nyerni a címvédő, ezeken harmadszor szenvedett vereséget.

A Paks 2017. április 12. után tudta ismét legyőzni az FTC-t, azt követően négy döntetlen mellett kilencszer kikapott tőle.

A Fradi hazai pályán legutóbb 2013 novemberében szenvedett háromgólos vereséget a magyar bajnokságban, akkor a Haladás ellen.

Eredmény
OTP Bank Liga, 19. forduló
Ferencváros-Paks 0-3 (0-2)

A tabella
1.  Puskás Akadémia FC          19 12   4   3    29-19  40 pont
2.  Ferencváros                 19 12   2   5    33-16  38
3.  Kisvárda Master Good        19 11   5   3    34-19  38
4.  MOL Fehérvár FC             19  8   5   6    24-21  29
5.  Paksi FC                    19  8   3   8    48-38  27
6.  ZTE FC                      19  7   5   7    29-36  26
7.  Mezőkövesd Zsóry FC         19  6   5   8    21-30  23
8.  Debreceni VSC               19  5   7   7    32-30  22
9.  Budapest Honvéd             19  6   2  11    32-36  20
10.  Gyirmót FC Győr             19  5   5   9    19-28  20
11.  Újpest FC                   19  4   5  10    24-32  17
12.  MTK Budapest                19  4   4  11    14-34  16

Borítókép: Forrás: facebook.com/fradi.hu

További tartalmak

Kapcsolódó hírek