Musorujsag
Élő Eredmények
×

Kádár Tamás: Jó érzés volt végre hazajönni

Kádár Tamás: Jó érzés volt végre hazajönni

m4sport.hu
Az Újpesthez igazoló Kádár Tamás örül, hogy sikerült Magyarországra, azon belül pedig egy nagy múltú klubhoz szerződni. Az 57-szeres válogatott védő az M4 Sportnak elmondta, szerinte a lila-fehérk kerete többre hivatott a jelenlegi sereghajtó pozíciónál, saját magáról pedig úgy véli, még évekig képes lehet jó teljesítményt nyújtani.

A Kínából hazatérő Kádár Tamás szerződtetését múlt csütörtökön jelentette be az Újpest. A 31 éves hátvéd a közszolgálati sportcsatornának nyilatkozva elmondta, a decemberi kisebb sérülése és a januári Covid-fertőzése után egyre jobb állapotban érzi magát, élvezi az edzésmunkát, azonban még szüksége van terhelésre ahhoz, hogy minél jobb fizikai állapotba kerüljön.

Szeretett volna már hazajönni, nem csak „levezetni” akart Magyarországra igazolni. „Úgy gondolom, még elég fiatal vagyok ahhoz, hogy jó teljesítményt tudjak nyújtani több éven át.”

Azzal kapcsolatban, hogy itthon játszva nagyobb esélye lehet visszakerülni a válogatottba, elmondta, jelenleg arra fókuszál, hogy minél gyorsabban utolérje magát és teljesítményével hozzájáruljon az Újpest bennmaradásához. Ha pedig játékával fel tudja kelteni Marco Rossi szövetségi kapitány figyelmét, akkor az „egy extra pont”, de egyelőre az Újpestre koncentrál.

Az 57-szeres válogatott védő szerint az újpesti keret minősége adott ahhoz, hogy a jelenleg sereghajtó csapat előrébb kerüljön a tabellán. „Ha összeáll a csapat – hiszen vannak új játékosok, akiknek ugyanúgy meg kell ismerniük a csapatot és a taktikát –, akkor úgy gondolom, hogy jó együttes tud válni az Újpestből.”

További tartalmak