Musorujsag
Élő Eredmények

Tokmac korai gólja döntött, tovább növelte előnyét a Ferencváros

Tokmac korai gólja döntött, tovább növelte előnyét a Ferencváros

m4sport.hu, MTI
A Ferencváros hazai pályán, Nguen Tokmac 3. percben szerzett távoli góljával 1-0-ra legyőzte a Mezőkvesd együttesét az OTP Bank Liga 25. fordulójában péntek este.

A Ferencváros rögtön a mérkőzés elején vezetést szerzett Tokmac lövésével. A fővárosiak előnyben is nagy mezőnyfölényben futballoztak, helyzeteik is voltak, de a befejezésekbe rendre hiba csúszott, vagy Tordai hárított, egy ízben pedig les akadályozta meg az újabb gólt. A vendégek alig jutottak el a hazai kapuig, így a szünetig jószerivel esélyük sem volt egyenlíteni.

Mezőkövesdi lehetőséggel indult ugyanakkor a második játékrész, de ezt követően ismét a zöld-fehérek irányították a játékot, azonban továbbra sem sikerült megduplázniuk az előnyüket. A félidő derekától pedig már inkább csak meddő volt a hazaiak fölénye, sőt, egy ízben Dibusznak kellett bravúrral védenie, hogy megtartsa csapata számára a vezetést. A hajrában próbálkozott a Mezőkövesd, de a Ferencváros megőrizte minimális előnyét, így végül megérdemelten zsebelte be a három pontot.

A hat kör óta veretlen zöld-fehérek előnye így nyolc pontra nőtt a második Puskás Akadémiával és a harmadik Kisvárdával szemben, de a két legfőbb rivális csak szombaton lép pályára.

A bennmaradásért küzdő Mezőkövesd sorozatban ötödik bajnoki találkozóján maradt nyeretlen.

OTP Bank Liga, 25. forduló:
Ferencvárosi TC-Mezőkövesd Zsóry FC 1-0 (1-0)
Groupama Aréna, 6517 néző, v.: Bogár
gólszerző: Nguen (3.)
sárga lap: Laidouni (41.), Zubkov (44.), Esiti (56.), illetve Cseri (8.), Cseke (45+4.), Madarász (62.), Granecny (69.)

Ferencvárosi TC:
Dibusz – Wingo, S. Mmaee, Kovacevic, Civic – Laidouni (Vécsei, 59.), Esiti – Zubkov (Botka, 69.), Zachariassen (Gavric, 69.), Nguen – R. Mmaee (Bassey, 93.)

Mezőkövesd Zsóry FC:
Tordai – Farkas D., Vajda (Granecny, 68.), Bilali, Vadnai – Cseke, Karnyicki – Cseri (Qaka, 76.), Kis T. (Madarász, a szünetben), Besirovic (Babati, 56.) – Jurina (Drazic, a szünetben)

A találkozó egyetlen gólját szerző Tokmac az első félidőben kialakított sok helyzet miatt nem gondolta volna, hogy csak 1–0-ra fognak nyerni, a második játékrészben nyújtott ferencvárosi teljesítménnyel viszont egyáltalán nem volt elégedett. „Ez hazai pályán nem engedhető meg” – nyilatkozta a mérkőzés után az M4 Sportnak.

Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros vezetőedzője a győzelemnek és a három pontnak természetesen örült, a kihagoytt helyzetek azonban szerinte kis híján megbosszulták magukat. „Jól kezdtünk, gyorsan vezetést szereztünk, de aztán sok helyzetünk kimaradt, emiatt kicsit elvesztettük a fonalat és az ellenfélnek is adódtak lehetőségei. Fontos a győzelem, de az ilyen mérkőzéseket sokkal jobban a kezünkben kell tartani.”

Supka Attila, a Mezőkövesd trénere úgy véli, hogy a második félidei játékukkal legalább az egyik pontra rászolgáltak volna. „A kapott gól megfogta a csapatot, de a félidő közepétől már bátrabban ki mertünk jönni, a második játékrészre pedig lehet építeni. Rengeteg labdát tudtunk szerezni, visszatámadtunk az ellenfél térfelén, zavarba hoztuk a Ferencváros védőit, megvoltak azok a lehetőségek, amikkel a pontot el kellett volna ma vinnünk az Üllői útról.”

A tabella:
1. Ferencváros                 25  16   4   5   42-19  52 pont
2. Puskás Akadémia FC          24  13   5   6   33-25  44
3. Kisvárda Master Good        24  12   8   4   39-24  44
4. Paksi FC                    24  10   4  10   60-48  34
5. ZTE FC                      24   9   7   8   33-39  34
6. Újpest FC                   24   8   6  10   33-36  30
7. MOL Fehérvár FC             24   8   5  11   28-33  29
8. Budapest Honvéd             24   8   4  12   39-40  28
9. Debreceni VSC               24   7   7  10   39-40  28
10. Mezőkövesd Zsóry FC         25   7   7  11   26-39  28
11. Gyirmót FC Győr             24   6   7  11   24-34  25
12. MTK Budapest                24   6   6  12   18-37  24

Borítókép: MTI/Kovács Tamás

További tartalmak