Musorujsag
Élő Eredmények

Rossi: A szerb meccs után elégedettebb voltam; Dibusz: Minden jó, ha a vége jó

Rossi: A szerb meccs után elégedettebb voltam; Dibusz: Minden jó, ha a vége jó

m4sport.hu
A magyar válogatott 1–0-ra legyőzte idegenben Észak-Írországot, a mérkőzést követően Marco Rossi szövetségi kapitány, a több bravúrt is bemutató Dibusz Dénes, a gólszerző Sallai Roland, továbbá Fiola Attila és Callum Styles értékelt az M4 Sportnak.

„A szerb meccs után inkább elégedett voltam, pedig akkor veszítettünk. Ami ott hiányzott, az az eredmény. Ma este mondhatjuk, hogy eredményesek voltunk, a 80. percig megérdemeltük a vezetést, az utolsó tíz perc viszont teljes egészében Dibuszról szólt” – dicsérte remekül védő kapusát Marco Rossi. – Többször is mondtam már, a legbiztosabb pozíciónk a kapusé.”

„A legjobb szó: az elfogadható” – értékelte csapata teljesítményét Rossit, aki vállalta a felelősséget a hajrábeli visszaesésért, amit a cserékkel indokolt. Elismerte, szenvedett a válogatott a támadójátékban, megpróbáltak letámadni, ezáltal hosszú labdára kényszerítve a hazaiakat.

Hangsúlyozta, a Nemzetek Ligájában azonban inkább olyan szerep várhat a mieinkre, mint a szerbek ellen. De a győzelem azért mindig jól jön, mert „az önbizalom nagyon fontos. De az utolsó tíz percben láthattuk, néhány játékosunknak nincs meg a megfelelő önbizalma”.

„Egyre több beadás érkezett, nem tudtunk veszélyes kontrákat vezetni – mondta a hajráról Dibusz Dénes, akinek védései nagyban hozzájárultak a sikerhez. – Ilyenkor bátrabban kockáztathatott az ellenfél, így volt a végén néhány fejesük, szerencsére megúsztuk ezeket. A végén az én butaságom is volt, hogy még egy helyzetük is lett, de picit abban bíztam, hogy tudunk váratlant húzni. Minden jó, ha a vége jó, nyertünk, de ez nehéz találkozó volt. A legutolsó lövés nem feltétlenül rajtam múlt, mert eltalált, de talán mégis az volt a legfontosabb. Örültem, hogy jóvá tudtam tenni a hibámat. Nem volt egyszerű ezen a pályán, alig lehetett megfogni a labdákat, de örültem, hogy ennyiszer sikerült hárítanom.”

„Erre számítottunk, ilyen ajtócsapkodós mérkőzésre – értékelt Fiola Attila. – Szerettük volna elkerülni, hogy gólt kapjunk a végén, mint a legutóbbi selejtezőn, amikor itt játszottunk, Dénes többször is nagyot védett. Fontos volt, hogy győzelemmel hangoljunk a júniusi Nemzetek Ligája-meccsekre. Kis szerencse is kellett hozzá, de mindannyian megdolgoztunk érte. A sikertelen fehérvári időszak után felüdülést jelentett ez a tíz nap számunkra, mindig jó ide jönni, jó a közösség és a csapategység, várom a következő találkozókat, addig is tesszük a dolgunkat.”

„Örülünk, hogy jól sikerült a mérkőzés, rakkolós csata volt, ezt is vártuk – erősítette Fiola szavait a magyar gólt szerző Sallai Roland. – Le a kalappal a csapat előtt, csúsztunk-másztunk, és az utolsó percekben Dénes bravúrjai is kellettek. Az elmúlt időszakban sokszor kerültem peches szituációkba, most a gólnál nekem volt szerencsém, boldog vagyok, hogy ezzel tudtunk nyerni. Fegyelmezettségben és taktikailag is sikerült előrelépni, igaz, 1–0 után egy kicsit kapkodtunk, ezeken egy kicsit javítani kell a következő meccsekre.”

„Nagyon élveztem a mérkőzést – mosolygott Callum Styles, aki először volt a magyar válogatott kezdőcsapatának tagja. – Kontrolláltuk a találkozót az elejétől a végéig, elégedettek vagyunk az eredménnyel. Nagyon jó játékosok közé kerültem és jól be tudtam illeszkedni a magyar válogatottba.”

Borítókép: MTI/Szigetváry Zsolt

További tartalmak

Kapcsolódó hírek