Musorujsag
Élő Eredmények

Rossi elárulta, milyen benyomást tett rá Callum Styles és Ádám Martin

Rossi elárulta, milyen benyomást tett rá Callum Styles és Ádám Martin

m4sport.hu
Márciusban két felkészülési mérkőzést játszott a magyar labdarúgó-válogatott. Az elsőn a Puskás Arénában kikapott 1-0-ra Szerbiától Marco Rossi legénysége, Észak-Írországban viszont ugyanilyen arányban nyert. Az eredményeknek köszönhetően egy helyet javított a világranglistán a nemzeti csapat, amely komoly ellenfelek és feladatok előtt áll a Nemzetek Ligájában. A szövetségi kapitány összegezte a márciusi mérkőzések tanulságait.

Felemás érzései vannak a két márciusi mérkőzéssel kapcsolatban: a szerbek ellen elfogadható játékkal vereség, az északírekkel szemben a győzelem pozitívum, a játék viszont hagyott kívánnivalót maga után.

“Összességében úgy fogalmaznék, a két meccs jól szolgálta a felkészülésünket. Természetesen láttam problémákat, és láttam sok olyan dolgot is, ami tetszett a játékunkban, de az ilyen meccsek pont erre valók: megnézzük, mi nem működik, ami pedig működik, azt megpróbáljuk még jobbá tenni” – mondta a MOL Csapatnak adott interjúban.

Lesz min dolgoznia a kapitánynak a válogatottal, hiszen rengeteg hiba, hiányosság került felszínre a mérkőzéseken, az sem segíti Rossi munkáját, hogy a játékosok formája esetenként nagyon ingadozó.

“Szerbia ellen nem játszottunk rosszul csapatként, de a meghatározó egyéni teljesítmények ezúttal sok játékosnál elmaradtak. Egy szerencsétlen öngóllal kikaptunk ugyan, de a játékunk egészen a támadóharmadig rendben volt. Ott azonban elbuktunk, nem tudtunk komoly ziccereket kialakítani, és bár érzésem szerint egy döntetlenre rászolgáltunk volna, kikaptunk, és ez mindig rossz érzés” – összegezte a szerbek elleni meccsen látottakat, tapasztaltakat az 57 éves edző.

Schafer András
(Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Olykor nehéz előre látni, hogy kitől várhatunk jó teljesítményt.

„A csapatjátékunk rendben volt, mindenki tette a dolgát, de ha az egyéni teljesítményeket elemezzük, sem Szalai Ádámnak, sőt a gólja ellenére Sallai Rolandnak sem volt igazán jó meccse. Sallai és Szoboszlai esetében mondhatjuk hogy a játékhiány látszott rajtuk, de közben ott volt a pályán Schäfer András, aki szintén nem teljesít teljes meccseket az Union Berlinben, de kiválóan játszott a válogatottban”

Észak-Írországban a győzelemnek örülhettünk, a játék képe viszont visszaesést mutatott.

“Belfastban sokkal több bajom volt a csapatommal. Elfogadom, hogy kellemetlen stílusú, fizikális játékot erőltető ellenféllel szemben egy rossz minőségű pályán nem könnyű villogni, de vannak dolgok, amiket nem engedhetünk meg magunknak. Ilyen például az, ha elrontjuk a távolságokat a csapatrészek között, és ami még fontosabb: nem eshetünk úgy szét, mint a belfasti meccs utolsó tíz percében, amikor csak [Dibusz] Dénesnek köszönhettük, hogy nem kaptunk gólt. Az azt megelőző nyolcvan perc sok szempontból elfogadható volt, de le kellett volna zárnunk az összecsapást már korábban. Lehet, hogy én is ludas voltam a dologban azzal, hogy a sok újonc mellett még sokat is cseréltem, de a végén az ellenfél pontosan olyan helyzetekből került gólhelyzetbe, amikre készültünk. Ez nem megengedhető” – szögezte le a kapitány.

Az olasz mester a két meccs alapján a két újonc bemutatkozásával volt talán a legelégedettebb.

“A szerbek és az északírek elleni meccsen ehhez még hozzájött egy fontos dolog: újoncokat avattunk. Meg akartam nézni, hogy teljesítenek, illetve hogy mennyire illenek bele a csapatba a kiválasztott játékosok, és meg kell mondjam, ebből a szempontból abszolút elégedett vagyok a két meccsünkkel. Talán sokan meglepődtek, hogy behívtam Callum Stylest és Ádám Martint, pedig abban bíztam, hogy van már annyi bizalmi tőkém, hogy a szurkolók is tudják: ha behívok valakit a csapatba, annak oka van. És ugyanez a helyzet azzal is, ha valakit nem hívok be. Callum [Styles] nagyon jó benyomást tett rám, ezért is próbáltuk ki több poszton is. Jól játszott a bal oldalon, illetve hatos pozícióban is, pontosan ezt vártam tőle, amikor a meghívása mellett döntöttem. Ádám Martinra ugyanez igaz, őt nem ismertem korábban, de nagyon tetszett, amit kaptam tőle, még ha nem is tudta igazán megmutatni magát, mert kevés labda jutott el hozzá” – értékelte az újoncok játékát a két meccsen az olasz szakember.

Ádám Martin hozzáállása tetszett a szövetségi kapitánynak. (Forrás: MLSZ)

A mindenkori magyar szövetségi kapitánynak igazodnia kell ahhoz, hogy milyen játékosokkal veheti fel a versenyt a gyengébb vagy topcsapatok ellen, olyan feladatai is vannak, amelyekkel mondjuk egy olasz vagy angol kapitánynak nem kell foglalkoznia.

“Nem mondok nagy újdonságot azzal, hogy eleve a merítés problémát okoz, mert nincs 3-4 csapatnyi magyar futballista, akik fizikai paramétereik alapján helytállhatnak egy nemzetközi meccsen. Ha meghatároztuk ezt a csoportot, a válogatásnál olyan tényezőket kell figyelembe vennünk, mint a mentális erő, a motiváció vagy az, hogy a játékos mennyi időt tölt a pályán a klubjában. És arról még nem is beszéltünk, hogy előfordulhat, hogy egy játékos egyszerűen nem illik bele egy közösségbe. Mondok egy példát: Nagy Zsolt fizikailag az egyik legjobb játékosom, gyors, robbanékony, erőszakos és jó százalékban nyeri a párharcait, de sajnos ezen a két meccsen túlságosan sokat hibázott, volt, amiből majdnem gólt is kaptunk. Aztán ott van Nego és Fiola, akik egy borzasztó szezont futó MOL Fehérvárból jöttek, érthetően nem volt a helyén az önbizalmuk, de a válogatott közegében magukra találtak, és megbízhatóan látták el a feladatukat. Sőt, Nego az egyik legjobbunk volt Belfastban. Amikor tehát a keret, vagy a kezdőcsapat kijelölése a feladat, minden hasonló tényezőt át kell rágnunk. Persze amellett, hogy az ellenfél játékához is alkalmazkodnunk kell, mert szépen halad előre a magyar válogatott, de ott még nem tart, hogy ráerőltesse az akaratát az olyan erős ellenfelekre, amilyenek ránk várnak a Nemzetek Ligájában” – beszélt a nehézségekről a válogatott olasz mestere.

Ugyanakkor azt mindenképpen előrelépésnek tekinti, hogy az alacsonyabban jegyzett csapatok ellen már könnyebben hozza az eredményeket a válogatott, illetve sikerült kivívni a tiszteletet az erősebb ellenfelek részéről.

“Ott viszont már tartunk, hogy akár az olaszok, akár az angolok érkeznek hozzánk, a respektjükre feltétlenül számíthatunk. 2018 szeptembere óta több olyan sztárcsapatot is legyőztük, amely nem kellő tisztelettel fordult felénk. Ezen az úton kell tovább haladnunk, két lábbal a földön állva, de mindig többre és többre vágyva kell dolgoznunk, és meglesz az eredménye” – zárta a gondolatait a kapitány.

Az Nemzetek Ligája küzdelmei júniusban kezdődnek a magyar válogatott számára három borzasztóan nehéz ellenféllel szemben, az A-divízióban.

Nemzetek Ligája, A-divízió, 3. csoport:
A magyar válogatott menetrendje:

2022. június 4.: Magyarország-Anglia
2022. június 7.: Olaszország-Magyarország
2022. június 11.: Magyarország-Németország
2022. június 14.: Anglia-Magyarország
2022. szeptember 23.: Németország-Magyarország
2022. szeptember 26.: Magyarország-Olaszország

A mérkőzéseket az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.

Borítókép: Ádám Martin (középen pirosban) (MTI/Kovács Tamás)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Nincs 25-30 játékosunk – Gurulj be lassítva is!
A legfrissebb GBL-ben a magyar válogatott két felkészülési mérkőzésével kezdünk, aztán szóba kerül, hogy milyen reményeink lehetnek a Nemzetek Ligájában. Vajon ki hiányzik majd a legjobban a világbajnokságról, és miért is lesz ez kicsit öregfiúk vb? És természetesen az OTP Bank Liga és egy kicsit a női labdarúgó-Bajnokok Ligája is szóba került Hajdú B. István és Székely Dávid beszélgetése során.
Podcast