Musorujsag
Élő Eredmények

Dzsudzsák Balázs: El kell ismerni, jelenleg ekkora különbség van a két csapat között

Dzsudzsák Balázs: El kell ismerni, jelenleg ekkora különbség van a két csapat között

m4sport.hu
A Loki csapatkapitánya örült, hogy ismét találkozott Csercseszovval, bár nem ilyen körülmények között szeretett volna.

A listavezető Ferencváros magabiztos játékkal, háromgólos győzelmet aratott a kiesés elől menekülő Debrecen ellen. A találkozó után Dzsudzsák Balázs, a vendégek csapatkapitány érthetően csalódottan nyilatkozott az M4 Sport kamerái előtt.

Elmondta, nem igazán lepte meg őket semmivel a Fradi, hiszen tudták, hogy minőségi játékosok vannak a túloldalon és dominálni akarnak hazai környezetben. Ugyanakkor kezdhettek volna bátrabban, és a helyzeteikkel sem tudtak élni. „El kell ismerni, jelenleg ekkora különbség van a két csapat között” – mondta a válogatott korábbi kapitánya.

A szünetben próbáltak kicsit stabilizálni a védekezésükön, hogy ne fussanak át rajtuk. Ahhoz, hogy nem lett nagyobb a Fradi fölénye ez is kellett, és a zöld-fehérek is visszavettek. Cseréje után nem igazán zavarta, hogy a Fradi-tábor előtt kellett elsétálnia, azt sokkal jobban bánja, hogy kikaptak 3-0-ra. „Az jobban bánt, hogy nem a saját táborunk előtt mentem el, hiszen rengeteg hálával és köszönni valóval tartozunk a saját szurkolóinknak, akik ide is elkísértek” – mondta Dzsudzsák.

Jól esett neki, hogy az ellenfél edzője gratulált a teljesítményéhez, hiszen korábban már dolgozott együtt Csercseszovval, de nem így tervezte, hogy egy ilyen mérkőzésen találkoznak ismét.

A Debrecen jelenleg a 10. helyen áll a bajnokságban, hat ponttal megelőzve a már kieső helyen álló Gyirmótot.

 

 

Borítókép: MTI/Czeglédi Zsolt

További tartalmak