Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Vukmir nem látta, hogy a DVTK játékosainak olyan fontos lenne a feljutás, mint a klubnak

Vukmir nem látta, hogy a DVTK játékosainak olyan fontos lenne a feljutás, mint a klubnak

DVTK
Miután a Merkantil Bank Liga 35. fordulójában Budaörsön kikapott, a Diósgyőr lépéshátrányba került a Kecskeméttel folytatott versenyfutásban a feljutásért – Dragan Vukmir vezetőedző, akivel kinevezése óta botladoznak a miskolciak, a futballistái hozzáállását kritizálta.

„Nem tudom elfogadni, hogy a játékosokon nem érzem, hogy mennyire fontos a klubnak a feljutás az NB I-be” – fakadt ki a vereség után a DVTK Tv-nek adott értékelésében az edző, akivel érkezése óta négy meccsen négy pontot gyűjtött csupán a csapat.

„Nem láttam alázatot, küzdelmet. Nem tudom hova tenni. Nagyon sajnálom és szégyellem magam a mai mérkőzés miatt” – folytatta Vukmir, aki még feljutó helyen álló együttest vett át Kondás Elemértől, azonban jelenleg hárompontos hátrányban van a második Kecskeméttől.

Ezért is fogalmazott úgy, hogy megpróbálják mind a három mérkőzést megnyerni és majd meglátják, ez mire elég, mivel már nem csak rajtuk a sorsuk.

Emlékezetes, viharos körülmények közepette váltott klubot Vukmir, alig valamival azután, hogy az akkor még szintén az osztályváltásért küzdő, azóta leszakadó Szegeddel 5-0-ra intézte el leendő klubját. A Tizsa-partiak vitatták a szerződésbontás körülményeit, ezért munkaügyi perre vitték az ügyet. A Diósgyőr a szerb szakember irányításával harmadjára maradt gólképtelen és másodszor szenvedett vereséget, mindössze a Szentlőrinc elleni sovány 1-0 az egyetlen győzelme. A DVTK vereségével egyébként a Vasas feljutása biztossá vált.

Borítókép: Dragan Vukmir (Facebook/DVTK)

További tartalmak