Musorujsag
Élő Eredmények

Ádám Martin olyat tett az NB I-ben, amire 43 éve senki nem volt képes

Ádám Martin olyat tett az NB I-ben, amire 43 éve senki nem volt képes

m4sport.hu
A paksiak válogatott támadója szerdán szerzett két újabb bajnoki góljával olyan klasszisokkal került egy lapra, mint Fazekas László, Fekete László vagy éppen Várady Béla.

Ádám Martin a Gyirmót elleni 3-3-s döntetlen során megszerezte szezonbeli 30. és 31. gólját. A Paks támadója ezzel az első labdarúgó lett, aki a 12 csapatos bajnoki rendszerben (a 2015/16-os szezon óta) elérte a 30 gólos álomhatárt. Az eddigi csúcsot szintén egy paksi játékos, Hahn János tartotta, aki az előző idényben 22 gólig jutott.

A gólkirálynak járó elismerést pedig már most átvehetné, hiszen hatalmas fölénnyel vezet: a fehérvári Kenan Kodro és a honvédos Nenad Lukics 14-14 góllal állnak a második helyen.

Ádám egyébként is szerethet a Gyirmót ellen játszani, a 2021/22-es szezonban a három meccsen ötször volt ellenük eredményes. Ennél többször csak a Zalaegerszeg kapuját vette be, hat alkalommal.

De nemcsak a mostani rendszerben ritka a 31 gól, a magyar bajnokságban legutóbb Fekete László tudott ennyit szerezni, az Újpest játékosa az 1979/80-as szezonban jutott 31 találatig a 18 csapatos bajnokságban. Egy évvel később Nyilasi Tibor 30-ig jutott, ez akkor mindkettejüknek európai Ezüstcipőt jelentett. A 30 gólhoz azóta Tököli Attila jutott a legközelebb, a Dunaferr támadója a 2001/02-es idényben 38 bajnokin 28 gólt szerzett.

A válogatott márciusban debütáló Ádám Martin harmincadik bajnoki meccsén szerezte 30. és 31. gólját. Egy mesterhármas mellett ötször duplázott és mindössze hét összecsapás volt, amikor nem talált a kapuba. (Találatai mellett négy gólpassz is fűződik a nevéhez.)

Ádámnak még két forduló áll rendelkezésére, hogy növelje góljai számát és utolérjen két újpesti klasszist, Dunai Antalt (1967) és Fazekas Lászlót (1980), valamint a Vasas-legenda Várady Bélát (1977), akik 36-36 gólig jutottak egy bajnoki szezonban.

Amennyiben Európában a régi rendszer működne és nem a bajnokságok erőssége alapján súlyoznák a gólokat, úgy a paksi támadó az aranycipős pozícióhoz is közel lenne, mindössze három góllal van elmaradva az élen álló Robert Lewandowskitól.

Borítókép: Paksi FC/Facebook

További tartalmak