Musorujsag
Élő Eredmények
×

Az MK-döntőben duplázó Boli elárulta, mit mondott neki Csercseszov a meccs előtt

Az MK-döntőben duplázó Boli elárulta, mit mondott neki Csercseszov a meccs előtt

m4sport.hu
A paksiakat irányító Bognár György szerint kétség nem férhet hozzá, hogy a jobb csapat nyerte a Magyar Kupa döntőjét

A sorozatban negyedszer bajnok Ferencváros nyerte a labdarúgó MOL Magyar Kupa 2021/22-es kiírását, mivel a szerdai döntőben 3-0-ra legyőzte a Paks csapatát. A Fradi hat év után tudott ismét duplázni a hazai sorozatokban, legutóbb 2016-ban sikerült mindkét címet begyűjteniük. A vezetést a norvég Kristoffer Zachariassen szerezte meg a 16. percben, a győzelmet a hajrában Franck Boli duplája biztosította be.

A döntő legjobbjának választott Boli a találkozó után elmondta, ebben az évben számára a kupadöntő volt a csúcs, ennél jobb érzése nem is lehetne a bajnokság végén. “Ráadásul a döntőben két gólt is lőttem. Korábban zavar volt a fejemben, de amikor Csercseszov idejött, azt mondta, bízzál bennem és játszani fogsz. A döntő előtt három hónappal is azt mondta, gólt fogok szerezni, erre kettőt is lőttem” – mondta az elefántcsontparti játékos.

Mindent megtettünk, hogy javítsunk a bajnoki címet követő vereség után. Szépen játszottunk, jól védekeztünk, tudtuk mit fog játszani a Paks, de sikerült kontrollálni őket. Nagyot mentünk ma, de most is bebizonyosodott, nekünk a 12. ember a szurkoló, jó lesz velük ünnepelni. Fontos volt a kupagyőzelem, így vagyunk elégedettek az évvel” – mondta Vécsei Bálint, a zöld-fehérek válogatott játékosa.

Elárulta, a nemzetközi porondon teljesen más lesz mint az itthoni sorozatokban, hiszen itt jobban ismerik az ellenfeleiket. Mindent megtesznek azért, hogy a következő szezonban is ott legyenek valamelyik kupa csoportkörében, ehhez legalább négy fordulót kellene menniük. Véleménye szerint ahhoz, hogy ez sikerüljön, még jobban össze kell csiszolódni a játékosoknak.

Nem fér kétség hozzá, sokkal jobban játszott a Fradi. Gyorsabb, jobb játékosok alkotják a keretét, többet kezdeményeztek, labdabiztosabbak voltak, nem tudtuk felvenni velük ritmusban a versenyt. A játék része hiányzott belőlünk. Próbáltunk ívelgetni, kavarodást csinálni a kapu előtt de nem sok sikerrel” – értékelt Bognár György, a paksiak mestere.

“Egy gólt mindig lehet szerezni, benne volt a meccsben, hogy esetleg bekotorunk egy gólt, de a játék képe alapján egyértelmű volt a Ferencváros sikere. Ez egy bónusz volt számunkra a Fradi elleni kupadöntő ilyen körülmények között” – mondta a korábbi válogatott játékos, aki szerint a paksiak reálisan a bajnokságban a középmezőny elejére valóak.

Nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült dupláznunk, ez nem könnyű. A Paks nehéz ellenfél fizikálisan is, ezért nagy dolog hogy nyertünk, ráadásul három góllal. Mindezt fantasztikus körülmények között, remek hangulatban. Tunéziával kijutottunk a vb-re, itt pedig sikerült dupláznunk, ez egy remek év volt számomra” – mondta Aissa Laidouni, a zöld-fehérek tunéziai légiósa.

Pászka Loránd elmondta, nem izgult, szereti ha nyomás van rajta. Kicsit elkészült az erejével, de nagyon jó csapatuk van. A nigériai Anderson Esitinek ez a második címe, az első a bajnoki elsőség volt. “Nagyon örülök mindkettőnek, szeretnék még további címeket nyerni a csapattal. Nagyon jól érzem itt magam, örülök hogy itt vagyok és a legtöbbet hozhatom ki magamból, szeretnék további sikereket elérni“.

Szerencsére szombaton is sikerült egy trófeát magasba emelnünk, de erre a mérkőzésre is nagyon készültünk. Örülök, hogy jó játékot bemutatva, uralva a mérkőzést, bebizonyítottuk, nem fér kétség hozzá, hogy mi vagyunk a jobb csapat. Fantasztikus hangulat volt, fantasztikus volt amit a szurkolók ma előadtak. Ahogy felcsendült az első “Hajrá Fradi!” tudtam, nem lehet más a vége csak győzelem” – mondta Dibusz Dénes, a Ferencváros csapatkapitánya.

A legfontosabb hogy a szurkolók örülhetnek. Mi profik vagyunk, fontos volt a bajnoki cím után a kupa megnyerése is. Jól játszottak a fiúk. Ez volt az egyik legizgalmasabb és a leglátványosabb meccsem a csapat élén, nem biztos, hogy a legjobb játékkal” – mondta Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros vezetőedzője, aki elárulta, a siker ellenére csütörtökön is lesz edzés.

Borítókép: M4 Sport

További tartalmak