Az első negyedóra kiegyenlített küzdelmet hozott, mindkét kapu előtt adódott egy-egy kisebb lehetőség, de igazi gólhelyzetnek nem lehetett nevezni őket. Az első komolyabb lehetőségét azonban gólra váltotta a Fradi, egy szép támadás végén Marquinhos és Zachariassen játszott szépen össze, végül a norvég játékos talált a kapuba.
Két perccel később növelhette volna előnyét a fővárosi együttes. Marquinhos remek beadását Boli tette egyből kapura, Nagy Gergely hatalmas bravúrral védett. Öt perccel később szintén a paksi kapus bravúrja kellett, hogy maradjon az egygólos különbség. A 35. percben aztán már ő is verve volt, de Auzqui lövése a felső kapufáról kivágódott. A 41. percben Boli léphetett ki egyedül, de lövése az oldalhálóba vágódott.
A második játékrész első komolyabb helyzete is a fővárosi zöld-fehérek előtt adódott, de a szokásos koreográfia szerint Nagy védett bravúrral. A folytatásban is a Fradi játszott fölényben, a paksiak kontrákkal próbálkoztak, nem sok sikerrel. A legveszélyesebb lehetőségük a 70. percben volt, de Pászka az utolsó pillanatban menteni tudott.
Az utolsó negyedórában a Paks mindent egy lapra téve támadott, de nem igazán tudtak helyzetbe kerülni, ráadásul a 83. percben Loncar passza után Boli egy remek cselt követően ballal talált a jobb alsó sarokba, így már kettővel ment a Fradi. Sőt, három perccel később az elefántcsontparti támadó duplázni tudott, ezzel végleg eldöntve a MOL Magyar Kupa sorsát.
A Ferencváros története 24. kupasikerét aratta, és ennek most nem csak a Fradi szurkolói, de a MOL Fehérvár is örülhetett, hiszen Dibuszék bajnokok és kupagyőztesek is lettek, így a bajnoki 4. helyen végzett fehérváriak is indulhatnak az Európa-konferencialigában.
MOL Magyar Kupa, döntő:
Ferencvárosi TC – Paksi FC 3-0 (1-0)
Gólszerzők: Zachariassen (16.), Boli (83., 86.)