Musorujsag
Élő Eredmények

Eldőlt, melyik négy NB I-es klub indulhat az európai kupákban

Eldőlt, melyik négy NB I-es klub indulhat az európai kupákban

m4sport.hu
Nyártól ismét négy magyar klubcsapat indulhat a nemzetközi kupákban: a bajnok és MK-győztes Ferencváros mellett az OTP Bank Liga 2021/22-es szezonjának második, harmadik és negyedik helyezettje mérettetheti meg magát a nemzetközi porondon.

Szerda este eldőlt, melyik négy magyar együttes lesz érdekelt a 2022/23-as szezon nemzetközi kupaidényében. A bajnok Ferencváros a Bajnokok Ligája selejtezőjében, míg a biztos dobogón végző – de a végső sorrendet csak az utolsó fordulóban eldöntő – Kisvárda és Puskás Akadémia az Európa-konferencialigában. Az utolsó forduló előtt a Kisvárda előnye két pont a felcsútiak előtt.

Szintén az Ekl-ben indulhat a MOL Fehérvár, amely a Fradi duplázásának köszönhetően – már matematikailag is biztos – bajnoki negyedik helyezésével harcolta ki a részvételt. Amennyiben a Paks nyerte volna a Magyar Kupa döntőjét, úgy Bognár György együttese lett volna a negyedik kupainduló.

Bajnokok Ligája-selejtező

Ferencváros

(fotó: MTI/Illyés Tibor)

A Ferencváros már a Bajnokok Ligája selejtezőjének 1. fordulójában pályára lép. A magyar bajnok az első és a második fordulóban is kiemelt lesz. Az elmúlt évek eredményei alapján (egy BL-, és két El-főtáblás szereplés) meglepetés lenne, ha a zöld-fehérek nem jutnának tovább az első két fordulóból. A csoportkörig négy párharcot kell megnyerni Dibuszéknak, az első fordulóból a legerősebb ellenfél a lengyel bajnok lehet.

Ha a Fradi a BL-selejtező első körében búcsúzna, úgy a Konferencia Liga-selejtezőjében folytatná. A második körös kiesés Európa-liga selejtezős folytatást jelentene. Amennyiben a harmadik kör végződne vereséggel, úgy az Európa-liga rájátszása következne, míg ha a BL-rájátszásban maradnának alul, úgy automatikusan az Európa-liga csoportkörében folytatnák.

A sorozatban negyedszer bajnok FTC eddig kétszer tudta kiharcolni a csoportkört a legrangosabb európai kupában. Az 1995/96-os szezonban a belga Anderlecht kiejtésével tudtak bekerülni a legjobb 16 közé, ahol csoportjukban az Ajax és a Real Madrid mögött, a Grasshopperst megelőzve a harmadik helyen végeztek. Két évvel ezelőtt a svéd Djurgardens, a skót Celtic, a horvát Dinamo Zagreb és a norvég Molde kiverésével harcolták ki a részvételt. A csoportban végül a Juventus, a Barcelona és a Dinamo Kijev mögött a negyedik helyen végeztek.

A Bajnokok Ligája selejtező, az 1. forduló sorsolása: június 14.
Az első forduló játéknapjai: július 5–6. és 12–13.

Európa-konferencialiga

Bár a résztvevők jelentős száma még ismeretlen, az már biztos, a magyar csapatok a 2. fordulóban kapcsolódnak be a harmadik számú kupasorozat küzdelmeibe, így legalább három kört kell menniük a csoportkörig, ami azt jelenti, hogy már július közepén pályára kell lépniük. Még számos bajnokság hajrája zajlik és a kupaindulók névsora sem végleges, de a jelenlegi biztos résztvevők alapján nagy a valószínűsége, hogy a két dobogós, a Kisvárda és a Puskás nem lesz kiemelt a második fordulóban.

Kisvárda (2./3. helyezett)

(fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Az ezüstéremre esélyesebb várdaiak amióta feljutottak az első osztályba, minden évben több pontot szereztek és jobb helyezést értek el (2019-ben 9., 2020-ban 8., 2021-ben 5.,), mint az előző szezonban. Ennek eredményeként mutathatják meg magukat először a nemzetközi porondon.

Puskás Akadémia (2./3. helyezett)

(fotó: MTI/Vasvári Tamás)

Hornyák Zsolt együttese sorozatban harmadik éve jut ki a nemzetközi kupaküzdelmekbe, ezúttal is bajnoki helyezésüknek köszönhetően. A 2020/21-es szezonban (bronzérmesként) a svéd Hammarby ellen simán kiestek az Európa-ligában, tavaly (ezüstérmesként) az Ekl-ben már sikerült egy kört menniük, a finn Inter Turku elleni továbbjutás után a lett RFS kettős győzelemmel és 5-0-s gólkülönbséggel búcsúztatta a felcsútiakat.

A kizárólag magyar játékosokat foglalkoztató tolnaiak 2011-et követően második alkalommal harcolták ki a kupaszereplést. Akkor bajnoki második helyüknek köszönhetően indulhattak az Európa-ligában. Az andorrai Santa Colomát kettős győzelemmel, a norvég Tromsőt a hazai döntetlen után egy idegenbeli győzelemmel búcsúztatták, míg a harmadik körben a skót Hearts kiejtette őket.

MOL Fehérvár (4. helyezett)

(fotó: MOL Fehérvár)

A szezon közben még a kiesés rémével is fenyegetett, de az utolsó harmadra nagyot javuló fehérváriak jelentős kupamúlttal bírnak, hiszen hétszer szerepeltek az UEFA-kupában, háromszor a BL-selejtezőkön és hatszor az Európa-ligában. A BL-ben a 2018/19-es szezonban teljesítettek a legjobban, akkor a luxemburgi Dudelange, a bolgár Ludogorec és a svéd Malmö búcsúztatásával egészen a play-offig jutottak, ott azonban a görög AEK Athénnal nem bírtak.

Az Európa-ligában a 2012/13-as és a 2018/19-es szezon volt a csúcs, mindkétszer a csoportkörben szerepelhettek a fehérváriak. Előbb szlovák, belga és török ellenfelet búcsúztatva jutottak a csoportkörbe, ahol az utolsó fordulóig versenyben voltak a továbbjutásért, végül a belga Genk és a svájci Basel mögött, a portugál Sportingot megelőzve lettek harmadikok.

A fehérváriak eddigi legkiemelkedőbb sikerüket az 1984/85-ös szezonban érték el, akkor egészen az UEFA-kupa döntőjéig meneteltek, többek között a PSG-t és a Manchester Unitedet is búcsúztatva. A fináléban azonban a Real Madrid már túl nagy falat volt.

Az Európa-konferencialiga selejtező, az 1.&2. forduló sorsolása: június 14.&15.
Az első forduló játéknapjai: július 7. és 14.
A második forduló játéknapjai: július 21. és 28.

Mivel a 2022-es labdarúgó-világbajnokság 2022. november 21. és december 18. között lesz Katarban, ezért mindkét sorozatban a csoportkör 2022 szeptemberének első hetén kezdődik és 2022 novemberének első hetén fejeződik be.

További tartalmak