Musorujsag
Élő Eredmények

Zivzivadze: Nagy örömmel maradnék Újpesten

Zivzivadze: Nagy örömmel maradnék Újpesten

m4sport.hu
A szezon során még kieső helyen is álló Újpest többek között a grúz támadó remeklésének köszönhetően az középmezőny élén zárja a bajnokságot.

Az Újpest egy 3-2-es mezőkövesdi győzelemmel zárta a labdarúgó OTP Bank Liga 2021/22-es szezonját. a hazaiak a meccs legelején és legvégén is betaláltak, míg a lila-fehérek a második félidő közepén bő tíz perc alatt szereztek három gólt.

Cseri Tamás, a kövesdiek csapatkapitánya szerint az Újpest elleni meccsük jól jellemezte az egész szezont, hiszen már az első 60 percben el kellett volna dönteniük a meccset, ami nem sikerült a számtalan kimaradt lehetőség miatt. Így hiába játszottak jól, ismét vereség lett a vége. Annak tud csak örülni, hogy sikerült bennmaradniuk.

A Supka Attila szerint az egész szezon egy hullámvasúthoz hasonlítható a Mezőkövesd számára, aminek a végén eléggé lent sikerült végezni. Sokkal agresszívabb, mentálisan sokkal erősebb csapatot kell felépíteni a következő szezonra, hogy megőrizzék az NB I-es tagságot, esetleg kicsit előrébb végezzenek.

A győztes újpestieket irányító Milos Kruscic elmondta, nagyon sokat adott neki a lila-fehér klub, a szurkolók, ami létfontosságú volt, hogy kieső helyről az 5. pozícióig jutottak. Érvényes szerződése van még egy évig, ő készen áll a folytatásra, de senki nem mondott még semmit a folytatásról. Tisztában van vele, milyen a labdarúgás, napról-napra változhatnak a dolgok, de bízik benne, elégedettek a munkájával és hagyják, hogy folytathassa.

„Nagyon nehéz idény volt a számomra, eleinte nagyon nem kaptam lehetőséget, kevésszer szerepeltem a kezdő 11-ben a Fehérvár csapatában. Amikor kölcsönadtak az Újpestnek, lehetőséget kaptam, jól is játszottam de ez nem csak az én érdemem, a csapat is nagyon jól játszott és ezt az eredményt együtt értük el” – értékelt a találkozó után Budu Zivzivadze, aki Fehérváron 12 meccs alat két gólig jutott, míg Újpesten ugyanennyi meccsen 11 gólt szerzett.

Úgy véli, megvalósították amiért a leginkább küzdöttek, megőrizték az élvonalbeli tagságukat, és még arra is volt esély, hogy kijussanak a nemzetközi porondra. Ez végül nem valósult meg, de nem elégedetlen, az ötödik helyen zárták a szezont, amit sikeresnek értékel.

„Saját szempontomból nehéz időszak volt, elsősorban azért ahonnan kezdtem, az Újpestben viszont lehetőséget kaptam és ezt megpróbáltam meghálálni. Ha az Újpest úgy dönt, hogy megpróbál megvásárolni, akkor én nagy örömmel maradnék, nagyon jól érzem magam a klubnál, jól is játszom, sok gólt lövök, ki ne akarna itt maradni az én helyemben?” – mondta a grúz játékos.

OTP Bank Liga, 33. (utolsó) forduló:
Mezőkövesd Zsóry FC-Újpest FC 2-3
szombat:
Gyirmót FC Győr-Ferencváros 14.45
MOL Fehérvár FC-Paksi FC 18.30
vasárnap:
Kisvárda Master Good-ZTE FC 16.00
MTK Budapest-Debreceni VSC 16.00
Puskás Akadémia-Budapest Honvéd 16.00

A tabella:
1. Ferencváros 32 21 5 6 58-30 68 pont – már bajnok, Bajnokok Ligája-selejtező
2. Kisvárda Master Good 32 15 11 6 48-33 56 – Konferencia-liga-selejtező
3. Puskás Akadémia FC 32 14 12 6 42-32 54 – Kl-selejtező
4. MOL Fehérvár FC 32 13 8 11 46-41 47 – Kl-selejtező
5. Újpest FC 33 12 8 13 50-48 44
6. Paksi FC 32 12 6 14 73-61 42
7. Debreceni VSC 32 10 9 13 45-49 39
8. ZTE FC 32 10 9 13 43-56 39
9. Mezőkövesd Zsóry FC 33 10 8 15 37-49 38
10. Budapest Honvéd 32 9 8 15 46-50 35
11. MTK Budapest 32 8 9 15 25-50 33
12. Gyirmót FC Győr 32 7 11 14 33-47 32 – már kiesett

Borítókép: ujpestfc.hu

További tartalmak

Kapcsolódó hírek