Musorujsag
Élő Eredmények
×

A magyar viszonyokat jól ismerő, tapasztalt, külföldi edző érkezhet a ZTE kispadjára

A magyar viszonyokat jól ismerő, tapasztalt, külföldi edző érkezhet a ZTE kispadjára

m4sport.hu
Végh Gábor, a ZTE labdarúgócsapatának elnöke szezonértékelő nyilatkozatot adott a klub honlapjának, amelyben megemlítette, hogy szóban már megegyeztek egy külföldi edzővel, reményei szerint már vele kezdik a felkészülést a következő szezonra június 13-án.

Végh Gábor, a zalaegerszegi klub elnöke évértékelő nyilatkozatában megköszönte a munkáját Molnár Balázsnak, aki a szezon végén nyolc mérkőzésen vezette a csapatot és előrevetítette, hogy már megszületett a szóbeli megállapodás a – reményei szerint – következő vezetőedzővel.

“Azt kell mondanom, hogy hatalmas köszönettel tartozom (Molnár) Balázsnak, hiszen egy nehéz helyzetben, gondolkodás nélkül sietett a klub segítségére. Az előző edzőnek két sikertelen idénye után adtam lehetőséget a bizonyításra, aki menet közben hagyott itt minket, a klub érdekeit nyilvánvalóan nem szem előtt tartva. Ez is rávilágított arra, hogy még körültekintőbben kell kiválasszuk a következő edzőnket. Azt gondolom, hogy rátaláltunk arra a szakemberre, aki az elképzeléseinknek mindenben megfelel. Közel vagyunk a megállapodáshoz egy jó nevű, külföldi vezetőedzővel, akivel szóban már meg is egyeztünk, és reményeim szerint a felkészülést már vele fogjuk elkezdeni” – mondta a klub honlapjának az elnök.

A Nemzeti Sport információi szerint az említett külföldi szakember a holland Ricardo Moniz lehet, aki 2012 és 2013 között 45 mérkőzésen irányította a Ferencvárost (20 győzelem, 12 döntetlen, 13 vereség).

fotó: MTI/Földi Imre

Mellette szólhat, hogy a támadófutballt helyezi előtérbe, szeret a fiatalokkal dolgozni, jó kapcsolatban van a ZTE sportigazgatói posztját június 1-jétől betöltő Dragóner Attilával, akivel a Ferencvárosnál együtt dolgozott. Az sem mellékes, hogy külföldi létére ismeri a honi futballközeget – írja az NSO.

A klubelnök bizakodó a jövőt illetően, hisz abban, hogy olyan csapatot sikerül kialakítani, amellyel a célok elérhetőek.

“Sokkal jobb csapatunk lesz jövőre. Én is sokat tanultam a mögöttünk álló időszakból és azt gondolom, hogy úgy, ahogy az elmúlt három évben, a következő idényben is tovább fogunk fejlődni és végre az első öt helyezett közé oda tudunk érni” – zárta szavait Végh Gábor.

Borítókép: Végh Gábor (Forrás: zaol.hu)

További tartalmak