Musorujsag
Élő Eredmények
×

Még mindig nem lehet tudni, hol rendezheti hazai mérkőzéseit a Kecskemét

Még mindig nem lehet tudni, hol rendezheti hazai mérkőzéseit a Kecskemét

m4sport.hu
Miután hétfőn este a Diósgyőr nem tudta megverni az Ajkát (0-0), végérvényesen eldőlt, hogy a másodosztály bajnoka, a Vasas mellet a Kecskemét jutott fel az OTP Bank Ligába. A lila-fehérek legutóbb hét éve szerepeltek a legmagasabb osztályban.

Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője visszafogottan kommentálta az örömteli tényt, hogy csapata újra a legjobb magyar klubok ellen küzdhet a következő szezonban.

“Volt egy hosszabb ünneplés, hiszen elég hosszú az út Szombathelytől Kecskemétig (a lila-fehérek vasárnap a Haladás vendégei voltak, 3-1-re nyertek), kitettek magukért a fiúk. Természetesen szeretnénk hazai pályán is ünnepelni, de vasárnapig várnunk kell erre. Örülünk annak, hogy nagyszámú közönség várható a hétvégén” – mondta a kecskeméti vezetőedző, aki arról is beszélt, hogy a Diósgyőr meccsét nagyon fáradtan tudta csak nézni, mert előtte nem volt ideje eleget aludni.

“Hajnalban értünk haza, alig volt időnk pihenni, így csak három órát tudtam aludni, de végig követtem a mérkőzést. Nagyon jó érzés volt, amikor a televízióban láttam kiírva, hogy feljutott a Kecskemét az NB I-be. Már a meccs előtt is tudtuk, hogy nagy feladat lenne a Diósgyőrnek megoldani a nagy gólkülönbséget, de így (Ajka-Diósgyőr 0-0) tisztázódott minden, ennél jobb érzést pedig nehéz elképzelni” – emlékezett vissza az M4 Sporthíradóban az edző, akinek már volt rész sikerben a kecskeméti csapattal, hiszen tizenegy évvel ezelőtt, amikor kupagyőztes lett, a másodedző volt.

“Más-más eseményről van szó, mert, ha az én érzéseimről kérdez, akkor asszisztensedzőként is óriási öröm volt, mert egy nagyon jó bajnokcsapatot tudtunk megverni, az akkori Videotont, de a mostani érzés más. Vezetőedzőként, felelősséggel a teljes csapatért és stábért, egy igazi katarzis ez számomra. Itt születtem Kecskeméten, itt lettem futballista, majd később a felnőtt csapatban is tudtam játszani, másodszor jut fel a szeretett csapatom az NB I-be, és ezt rendkívül nagy dolognak tartom, nagyon boldog vagyok” – nyilatkozta a kecskeméti mester.

Utoljára február 28-án kapott ki a csapat (Kecskemét-Vasas 0-1), így hatalmas és hosszú hajrába kezdett a csapat, amelyet végül siker koronázott, de a szezon kezdetén nem sok minden utalt arra, hogy sikerülhet a feljutás.

“Az egész éves munkánk rendkívül jó volt, várakozáson felül fejlődött a csapat és a játékosok. Megfelelő a tulajdonosi háttér és mellette az ügyvezetés, megfelelő volt a játékosok kiválasztása, illetve jó volt a szakmai munka. Ezek a szegmensek nagyon jól összeálltak, már ősszel is volt egy 13 mérkőzéses veretlenségünk, de most ez a 12 mérkőzés szükséges volt ahhoz, hogy ebben a pozícióban legyünk” – beszélt a siker titkairól.

Az OTP Bank Liga szakmailag egy másik szint, ami szükségessé teszi a csapat megerősítését, amit Szabó István is megerősített.

“Természetesen gondolkozunk erősítésben, sokan elmondták, hogy az NB I egy nagyon erős bajnokság. 12 csapatról beszélünk, két kiesővel, így ilyen szempontból a gondok szaporodnak” – mondta szűkszavúan az erősítést firtató kérdésre.

Az is kérdés még, hogy hol fogja játszani hazai meccseit a Kecskemét az OTP Bank Ligában, mert a város stadionja nem alkalmas erre a szintre.

“Én úgy tudom, hogy érvényes licencünk van, és ebben az időszakban az MTK tudott adni egy olyan ajánlatot, amit bele tudtunk tenni a licenckérelmünkbe. Természetesen azóta eltelt egy kis idő és felvettük a kapcsolatot a Szeged létesítményének vezetőivel, de van más elképzelésünk is. A legnagyobb öröm az lenne a számunkra, ha a kecskeméti stadionban tudnánk mérkőzéseket játszani. Remélhetőleg megkapjuk azt a támogatást, amivel az első évben itt tudjuk játszani a mérkőzéseket” – ecsetelte a lehetőségeket.

Borítókép: Szabó István (m4sport.hu)

További tartalmak