Musorujsag
Élő Eredmények
×

Zivzivadze: Nem akarok a Fehérvárban játszani

Zivzivadze: Nem akarok a Fehérvárban játszani

m4sport.hu
Szívesen maradna az Újpestben, vagy szerződne erősebb bajnokságba, de ha Fehérváron kell maradnia, megpróbál ott bizonyítani.

Felemás szezonon van túl Budu Zivzivadze, aki ősszel a Fehérvár együttesében 12 meccsen játszott, ezeken két gólt szerzett, majd kölcsönadták őt Újpestre, ahol viszont tizenkét mérkőzésen tizenegy találatot szerzett. Jelentős érdemei voltak benne, hogy a télen még kiesőjelöltként emlegetett lila-fehérek a bajnokság végén az ötödik helyen zártak.

A játékos érdekes nyilatkozatot adott hazájában a lelo.ge-nek, amit a csakfoci.hu szúrt ki. Ebben elmondta, nehezen indult számára a magyarországi szezon, mert keveset játszott a Fehérvárban, majd elkapta a koronavírust, és egy kisebb sérülése is befolyásolta, hogy az edző nem játszatták. “Amikor a téli szünet után visszajöttem, kiderült, hogy már nem számítanak az első csapatnál. Utólag már örülök, hogy megtettem ezt a lépést, mert sikeres szezont zártam” – mondta Újpestre kerüléséről.

Elárulta, abban, hogy az Újpesthez került, jelentős szerepe van honfitársának Giorgi Beridzének, aki szinte naponta hívta őt. A beilleszkedés hamar ment számára, de sokat segített, hogy a legelső meccsén gólt szerzett egykori csapata ellen. “Ez növelte az önbizalmamat. Régóta nem játszottam, és egy csatárnak sokat jelent egy gól. Motiváció is volt, hogy bizonyítsam a képességeimet, mindenekelőtt magamnak. Be akartam bizonyítani a Fehérvárnak is, hogy hibáztak“.

Budu Zivzivadze remekelt Újpesten, 12 meccsen 11 gólt szerzett. MTI/Koszticsák Szilárd

Fehérváron kezdi meg a felkészülést a következő szezonra, de ha lesznek ajánlatai Magyarországról vagy más országból, akkor biztosan átgondolja őket. Elárulta, mint minden játékos, ő is folyamatosan jobb bajnokságban és jobb csapatban szeretne játszani. Várja a jó ajánlatokat, mert sosem volt még ilyen remek szezonja.

“Nem akarok Fehérváron játszani, de ez nem rajtam múlik. Ha a csapat azt mondja, hogy nem enged el, akkor ott kell maradnom. Ráadásul nem mondtam kategorikusan, hogy nem maradok. Az én helyemben mindenki Újpesten akarna maradni. Nagyon jól érzem magam, megtaláltam önmagam és ők is segítettek. Nyilvánvalóan hálás vagyok nekik” – mondta a játékos, aki bízik benne, a következő szezonra is át tudja menteni a formáját és ismét számításba veszik őt hazája válogatottjánál.

 

Borítókép: molfehervarfc.hu

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Dibusztól Ádámig és egy értékteremtő vezetőedző – az OTP Bank Liga 2021/2022-es szezonjának álomcsapata
Hétvégén véget ért az OTP Bank Liga 2021/2022-es szezonja, bő kéthónapos szünet következik a magyar élvonalbeli klubfutballban. A bajnokság szerencsére bővelkedett a kiváló teljesítményekben, az m4sport.hu szerkesztősége pedig összeállította azt a tizenegyet (illetve a mellé dukáló edzőt), amelyet a legjobbnak ítélt az idényben. A bőség zavarát jól példázza, hogy Kenan Kodro, Nenad Lukics és Nagy Zsolt is kimaradt az összeállításból.
Magyar futball
RangAdó Díjátadó gála: itt szavazhat a szezon legszebb NB I-es góljára
Május 17-én, kedden 21 órától lesz látható az M4 Sporton a RangAdó Díjátadó gála, melynek keretében a Magyar Labdarúgó Szövetség díjazza az OTP Bank Liga 2021/22-es szezonjának legjobbjait. Kivételt képez az idény legszebb gólja, melyről a hagyományoknak megfelelően olvasóink dönthetnek.
Magyar futball