A kritikus hangokat persze nem csupán a keddi meccs váltotta ki, hanem az angolok összteljesítménye a Nemzetek Ligája júniusi mérkőzésein: négy meccs, nulla győzelem, két pont, egyetlen gól, nulla akciógól, hat kapott gól (ebből 5 Magyarországtól), utolsó hely a csoportban és a veszély, hogy a csoportkör végén Anglia lecsúszik a B divízióba.

Ez még annak tudatában is vékony a tavalyi Eb-döntőstől, hogy a játékosok egy rendkívül hosszú és fárasztó szezont követően, teljesen kizsigerelve érkeztek a júniusi erőltetett menetre és nem az alapcsapatukkal, számos rutintalan és fiatal labdarúgót mélyvízbe dobva játszották a mérkőzéseket, a kísérletezést és pihentetést is szem előtt tartva. Persze, ha nem jönnek az eredmények, a szurkolók és a média egy szempillantás alatt elfelejti a körülményeket, és ami tény, az tény: az angol válogatott 94 éve nem látott vereséget szenvedett kedd este.

Ennek fényében érdemes megjegyezni és kiemelni, Southgate úriemberként és igazi sportemberként mutatott példát a 4–0-s magyar győzelem rendkívül zaklatott pillanataiban: a lefújás után a szokásoknak megfelelően elsőként a rivális szövetségi kapitányhoz, Marco Rossihoz lépett, akivel röviden meg is beszélték a látottakat, majd az olasz segítőjével, Cosimo Inguscióval is kezet rázott, végül a pályára lépve a magyar játékosoknak is egyesével gratulált.