Musorujsag
Élő Eredmények
×

A dán bajnokhoz igazolt a Budapest Honvéd tehetsége

A dán bajnokhoz igazolt a Budapest Honvéd tehetsége

m4sport.hu
A Budapest Honvéd 17 éves támadó középpályását, Szűcs Tamást szerződtette a Bajnokok Ligája-selejtezőben is érdekelt, dán rekordbajnok FC Köbenhavn. A kispesti klub az átigazolás összegét nem hozta nyilvánosságra.

„Egy tizennégyszeres bajnok és nyolcszoros kupagyőztes klubból egy másik tizennégyszer bajnoki aranyérmes és nyolc alkalommal kupát nyerő együtteshez igazol a Budapest Honvéd-Magyar Futball Akadémia tehetsége Szűcs Tamás”olvasható a Budapest Honvéd hivatalos honlapján.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Szűcs Tamás (@szcstm) által megosztott bejegyzés

A 17 éves Szűcs 2018 nyarán Hajdúszoboszlóról igazolt a Magyar Futball Akadémiára, a ranglétrát végig járva 16 évesen debütált a Honvéd NB III-as csapatában, ahol 24 mérkőzésen lépett pályára. Az OTP Bank Liga 2021/2022-es szezonjában ötször volt kerettag, egyszer játszott – 2021. novemberében az MTK elleni 3–0-ra megnyert találkozón mutatkozott be az első osztályban.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

F.C. København (@fc_kobenhavn) által megosztott bejegyzés

„Ez egy nagy lépés számomra. Büszke vagyok arra, hogy egy ilyen hatalmas klubhoz csatlakozhatok, mint az FC Köbenhavn. Ez egy olyan klub, amely szemmel tartja a tehetségeket, és nem fél esélyt adni nekik, úgyhogy ez a megfelelő hely számomra. Tudom, hogy még rengeteg kemény munka vár rám, de már nagyon várom” – mondta Szűcs.

A Köbenhavn korosztálya egyik legnagyobb tehetségeként mutatta be a támadó középpályás, aki az U19-es csapatban kezdi meg dániai karrierjét.

Borítókép: fck.dk

További tartalmak