Musorujsag
Élő Eredmények

Böde Dániel úgy tervezi, a következő lesz az utolsó élvonalbeli szezonja

Böde Dániel úgy tervezi, a következő lesz az utolsó élvonalbeli szezonja

m4sport.hu
Amennyiben májusban a Paks megnyerte volna a Fradi elleni MK-döntőt, már akkor abbahagyta volna. Így viszont a Madocsának még várnia kell.

Böde Dániel kedden szerződést hosszabbított a Paks FC-vel, így további egy évi erősíti az együttest. Ez lesz összesen a tizedik élvonalbeli szezonja a csapattal, miközben hét évet a Ferencvárosban szerepelt. A korábbi válogatott támadó hosszabb interjút adott az NSO-nak, amiben elmondta, egyáltalán nem volt biztos a folytatás. Egy évet még szeretett volna játszani, elsősorban Pakson, ezért elsők között ült le beszélni Waltner Róbert vezetőedzővel, aki jelezte, számít rá.

Tisztában van vele, lesznek olyan meccsek, amelyeken kezdőként léphet pályára, lesznek olyanok, amelyeken becserélik, és olyanok is, amelyeken be sem áll majd. „Nekem többet ér négyszázötven NB I-es találkozó, mint ha kétszáz találkozón játszottam volna valahol külföldön” – mondta Böde, aki örül, hogy az elmúlt tizenhat évben javarészt meghatározó szerep jutott számára a Paksban és a Ferencvárosban.

Célja négyszázötven mérkőzés és százötven gól, ami azt jelentené, három meccsenként egy gól.Ez azért is lenne elismerésre méltó teljesítmény, mert pályafutása első szakaszában védekező középpályást játszott. „Ha ez lesz az utolsó évem, szépen akarok búcsúzni. Arra vágyom, hogy ha elérkezik az utolsó meccs napja, a szurkolók úgy sóhajtsanak fel, hú, de kár, hogy a Böde Dani befejezi, ne úgy, hogy hála az égnek, nem látjuk többé…” – mondta a lapnak a tőle megszokott iróniával.

Elmondta, ha májusban paksi sikerrel zárul a Fradi elleni MK-döntő, lehet, már ott bejelentette volna a visszavonulását. Azt azonban soha nem fogja elfelejteni és a kisfiáénak is örök emlék marad, hogy mind a két tábor őt éltette. Most úgy érzi, ez lesz az utolsó szezonja, de feltett szándéka, hogy szülőfaluja, a Madocsa csapatában még játszani fog. Ha nem hosszabbított volna Pakson, már most is a madocsai csapat tagja lenne.

 

Borítókép: Böde Dániel (MTI/Czeglédi Zsolt)

További tartalmak