Musorujsag
Élő Eredmények

Elköszönt Ádám Martintól a Paks, a válogatott csatár Dél-Koreában folytatja

Elköszönt Ádám Martintól a Paks, a válogatott csatár Dél-Koreában folytatja

m4sport.hu
Ádám Martin a dél-koreai első osztályban szereplő Ulszan Hyundai együttesénél folytatja pályafutását, számolt be honlapján a Paksi FC.

Ádám Martin lett az OTP Bank Liga 2021/2022-es szezonjának gólkirálya 31 góllal, a magyar válogatottban is megkapta a lehetőséget Marco Rossitól és jól is teljesített a nemzeti csapat mezében a júniusi Nemzetek Ligája-mérkőzéseken, az angolok elleni 0–4 alkalmával csereként beállva két gólt is előkészített.

A csatár elmondta, hogy szívesen igazolt volna az angol bajnokságba, de a Brexit után számára ez nem volt megoldható. A Pakssal 2026-ig érvényes szerződése volt, de a klubnál tudták, hogy vélhetően távozni fog a végül hétfőn jelentették be a zöld-fehérek, hogy a dél-koreai Ulszan Hyundai FC csapatában folytatja karrierjét.

Papp Gábor, a játékos menedzsere a Nemezeti Sportnak elmondta, milyen szempontok alapján született meg a döntés új klubjáról.

„Négy kiemelt szempontunk volt Ádám Martin átigazolásánál. Az első, hogy a magyarnál mindenképpen erősebb bajnokságban próbálhassa ki magát. A második, hogy egy olyan csapathoz kerüljön, amely saját bajnokságában domináns, azaz sokszor kerül az ellenfél kapuja elé. A harmadik, hogy megfelelő mennyiségű játéklehetőséghez jusson. A negyedik szempont a pénz volt, hiszen egy huszonnyolc éves játékosnál erről sem szabad elfeledkezni. A felsorolt szempontok itt mind teljesültek” – ecsetelte, majd azt is elmondta, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi is bólintott a csapatváltásra.

„Marco Rossival kapcsolatban voltunk az átigazolási időszak alatt, és a magyar válogatott szövetségi kapitánya is teljes mértékben támogatta ezt a transzfert. Ennek ellenére egy-két újságíró megengedte magának, hogy a közvéleményt abba az irányba terelje, mintha ez az átigazolás kizárólag a pénzről szólna, ráadásul a válogatott rovására. Martint ez eléggé bántotta, mert abszolút nem így gondolkodik. Számunkra nem kérdés, hogy az Ulszan minden szempontból megfelelő lépés a karrierje jelenlegi szakaszában. A színvonalról sokat elárul, hogy a klubtól télen négy játékos került Németországba, ebből ketten a német élvonalba. Illetve az is tény, hogy az új csapattársai közül négyen készülnek a téli világbajnokságra” – nyilatkozta az NSO-nak.

„Kezdjük a legfontosabbal: ha Martin rendszeresen játszik az Ulszan Hyundaiban és jó teljesítményt nyújt, továbbra is számíthat a meghívóra. Nyilván jobb lett volna, ha egy olyan, az NB I-nél szintén erősebb bajnokságban folytatja, amely Európában van, de még véletlenül sem gondolom visszalépésnek az ázsiai szerződését, sőt, szerintem egy lépést tett előre. A dél-koreai bajnokság elég erős, a tempó és a színvonal magas, jó játékosok futballoznak ott. Martin a listavezetőhöz igazol, olyan csapathoz, amely a meccsein dominál, folyamatosan támad – ez kedvezhet neki. Ismerve az ázsiai labdarúgást, jó fizikai állapotra lesz szüksége, hogy megállja a helyét, de már ezen a téren sem féltem. Ami gondot okozhat, az a jelentős távolság, az Egyesült Államokból hazarepülő társai mesélhetnének arról, hogy a hosszú utazással és az időeltolódással nem olyan könnyű megbirkózni. Persze egy idő után ezt is meg lehet szokni” – vélekedett, ugyancsak a Nemzeti Sportnak a szövetségi kapitány.

„Nagyon sokat köszönhetek Paksnak, a legjobb döntés volt karrierem során, hogy két éve ide igazoltam. Egy ilyen tavalyi szezon után azonban jött egy olyan szakmai lehetőség, amivel ilyenkor élni kell. Kiváló bajnokság jó csapatánál próbálhatok tovább fejlődni, de mindig meleg szívvel fogok visszagondolni Paksra. Mindent hálásan köszönök a klub valamennyi munkatársának és a szurkolóknak egyaránt” – fogalmazott Ádám Martin.

Új klubja is bejelentette érkezését:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

YUNiK Management (@yunikmanagement) által megosztott bejegyzés

Koszta Márk személyében ráadásul magyar csapattársa is lesz Ádámnak.

Borítókép: forrás: YUNiK Management

További tartalmak