Musorujsag
Élő Eredmények
×

Dzsudzsák: Nem cipelek felesleges terheket, túl vagyok azon a korszakon, amikor bizonyítanom kellett

Dzsudzsák: Nem cipelek felesleges terheket, túl vagyok azon a korszakon, amikor bizonyítanom kellett

m4sport.hu | Pollák Márton
A Debrecen csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs extázisban, lelkileg megkönnyebbülve nyilatkozott az M4 Sportnak a Mol Fehérvár elleni bajnoki győzelmet követően és elmondta, ez a mérkőzés a "szívről és becsületről" szólt, valamint a szurkolók mellett többek közt Dombi Tibor megbízott vezetőedzőnek is köszönetet mondott segítségéért.

A Loki hazai pályán verte 1-0-ra a Fehérvárt az OTP Bank Liga 7. fordulójában, melynek a hét közben menesztett vezetőedző, Joao Janeiro nélkül futott neki az ebben a bajnoki szezonban mindaddig nyeretlen csapat.

“Történjen bármi, a Debrecen megérdemli, hogy ma így küzdöttünk. Azok után, amit kedden műveltünk Zalaegerszegen, meg előtte Mezőkövesden, úgy hiszem, ez volt a legkevesebb. Nem győztünk ugyanis elnézést kérni a szurkolóinktól, akik soha nem voltak még ennyire korrektek velünk, egy 4-1-es zakó után így fogadtak bennünket és normálisan meg tudtuk beszélni, mi a probléma. Ahogy bejöttünk az öltözőbe, a bemelegítő folyosón egy óriási transzparens fogadott bennünket, amin az állt »Veletek vagyunk!«” – dicsérte Dzsudzsák a klub szurkolóit.

“Emellett a Dombi Tibi és az egész szakmai stáb az egyszerű futballnézetével levette többek között rólam is azt a terhet, amit nem kell magamra vegyek, és nagyon igaza van. Túl vagyok azon a korszakon, amikor bizonyítanom kellett. Folyamatosan ezt kérte tőlem a héten, hadd lásson nevetni. Nagyon megérintett és elgondolkodtatott ez a dolog. Úgyhogy a mai meccs előtt mindketten elmondtuk a csapat előtt, hogy ez most a szívről és a becsületről fog szólni, meg arról, hogy ez a debreceni közönség megérdemli, hogy jobb csapata legyen. Remélem, ma egy picit kompenzáltuk őket az elmúlt meccsekért. Ám ezzel a győzelemmel nincs minden rendben, viszont ha akarjuk és szívvel küzdünk, annak ez az eredménye” – zárta szavait a 35 éves támadó.

 

Borítókép: M4 Sport

További tartalmak