Musorujsag
Élő Eredmények

Lipcsei a Ferencváros első EL-meccséről a Trabzon ellen: Nem lesz könnyű, de itthon meglehet a győzelem

Lipcsei a Ferencváros első EL-meccséről a Trabzon ellen: Nem lesz könnyű, de itthon meglehet a győzelem

m4sport.hu
A Ferencváros klublegendája a magyar bajnok honlapjának adott nyilatkozatában elmondta, hogy a Groupama Arémában szurkolja ki az utódok győzelmét a török Trabzonspor ellen az Európa-liga csoportkörének első fordulójában.

Lipcsei Péternek már van tapasztalata török csapatról az európai porondon, hiszen 2002 szeptemberében az UEFA Kupa második fordulójában a szintén török Kocaelispor ellen mérkőzött a Ferencváros és 4-0-ra győzött többek között Lipcsei Péter találatával.

„Előzetesen tartottunk a törököktől, mert jó, stabil csapat volt a Kocaelispor, igaz, ez rólunk is elmondható volt. Szerencsére sikerült már a hazai, első meccsen nagy előnyre szert tenni, végül 4-0-ra győztünk. Aztán az idegenbeli mérkőzésen is én rúgtam gólt és 1-0-ra nyertünk. Eléggé brusztos meccs volt, de a kint szerzett gól után éreztük, hogy megvan a párharc. Jó erre a két meccsre visszaemlékezni” – emlékezett vissza az egykori középpályás, aki 649 mérkőzésen öltötte magára a zöld-fehér mezt.

A Trabzonspor elleni mérkőzésről is megvan a véleménye az egykori klasszisnak.

„Nehéz mérkőzés lesz a csütörtöki, az biztos. Viszont azt gondolom, ha a Fradi úgy tud majd játszani, mint ahogy tette azt a Slovan ellen idegenben, illetve az Újpest ellen legutóbb, akkor itthon nem lehet probléma. Természetesen nem mi vagyunk az esélyesek, a Trabzonspor nagyon erős ellenfél, de itthon a kiváló közönségünk is velünk lesz, ők is segítenek majd a fiúknak. Én magam is kint leszek a stadionban, ahogy mindig” – latolta az esélyeket a mérkőzésről, amelyet csütörtökön élőben közvetít az m4sport.hu.

Borítókép: fradi.hu

További tartalmak