Musorujsag
Élő Eredmények

Csercseszov: Egy győzelem vagy vereség után is van mit kijavítani

Csercseszov: Egy győzelem vagy vereség után is van mit kijavítani

m4sport.hu
Vécsei Bálint szerint nagyon kellettek a szurkolók, hogy segítsenek kitartani a végéig.

A Ferencváros a mérkőzés nagy részét emberhátrányban futballozva 3-2-re legyőzte hazai pályán a török Trabzonspor együttesét az Európa-liga csoportküzdelmeinek csütörtöki nyitó fordulójában. A találkozó után érthető módon a játékosok elégedetten nyilatkoztak.

Az eredmények és a játék is úgy sikerült, ahogy szerettük volna, még úgy is, hogy a piros lap kicsit átírta a terveinket, de így is sikerült nyerni. Készültünk arra, nem zárnak vissza a támadók, lesz hely labdát szerezni és megjátszani azt. Kicsit fél vállról vette az ellenfél a mérkőzést, főleg miután kiállítottak tőlünk egy embert” – mondta a válogatott középpályás, Vécsei Bálint.

Nagyon kellettek a szurkolók, hogy segítsenek nekünk, velük sikerült kitartani a végéig. Úgy jöttünk ma ide, hogy eredményesek legyünk és tudtuk, ehhez mindenkinek 90 percig hajtani kell” – összegzett Vécsei.

Hihetetlen volt a Groupamában játszani, fantasztikus szurkolás volt. Valamit szeretnénk mutatni Európában, nem csak az a tervünk, hogy védekezzünk. Negyedik éve vagyunk itt a nemzetközi porondon, van már önbizalmunk” – mondta a zöld-fehérek norvég támadója, Tokmac Nguen.

Kellett egy hosszabb idő, hogy visszajöjjön az önbizalmam. Jó az edzőnk és a csapatunk, mindent megtettünk, amit kért tőlünk. Nem vagyok meglepve, tudom mire vagyunk képesek” – nyilatkozta a találkozó után Muhamed Besic a Fradi bosnyák középpályása, aki csapata egyik legjobbja volt.

Az érzelmeket meg kell hagyni a szurkolóknak, de mi tudjuk, egy győzelem vagy vereség után is van mit kijavítani, főleg, hogy a hétvégén már a Kisvárda elleni bajnoki jön” – értékelt Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros vezetőedzője.

„Megfelelően kielemeztük az ellenfelünket, mi edzők és az edzői stáb is végzi a saját dolgát, a másik fele, hogy a játékosok pedig mit tudnak lerakni a pályán. Ez maximálisan sikerült és ez egy közös győzelem. A legfontosabb amit az edző mond a játékosoknak” – mondta az orosz szakember. A remekül teljesítő Besic és Tokmac játékával kapcsolatban elmondta, nagyjából sikerült mindkettejüknek hozni azt a teljesítményt amit tudnak, de természetesen vannak olyan dolgok amiben lehetnének jobbak is.

Európa-liga, H csoport, 1. forduló:
Ferencváros–Trabzonspor (török) 3–2 (3-1)
Groupama Aréna, 17 987 néző, v.: Fabio Maresca (olasz)
gólszerzők: Nguen (5., 44., a másodikat 11-esből), Traoré (29.), illetve Maxi Gómez (39.), Bozok (71.)
kiállítva: Civic (16.)
sárga lap: Besic (41.), Wingo (80.), Dibusz (86.), Knoester (92.), illetve Bardhi (42.)

Ferencváros:
Dibusz – Wingo, S. Mmaee, Knoester, Civic – Besic (Kovacevic, 89.), Vécsei (Laidouni, 77.) – Nguen (Gojak, 77.) – Zachariassen, Boli (Botka, 20.), Traoré

Trabzonspor:
Taha Tepe – Stryger Larsen, Bartra, Vitor Hugo (Eren Elmali, a szünetben), Denswil (Djaniny, 72.) – Gbamin (Hamsík, a szünetben) – Abdülkadir Ömür (Bozok, 60.), Bakasetas, Bardhi (Yazici, a szünetben), Trézéguet – Maxi Gómez

 

Borítókép: Ferencvárosi játékosok az Európa-liga csoportkörének 1. fordulójában játszott Ferencváros-Trabzonspor mérkőzés végén. MTI/Kovács Tamás

További tartalmak

Kapcsolódó hírek