A tehetséges játékos nem tagadta, hogy nagy meglepetés volt számára a nemzeti csapat olasz kapitányának meghívója.
„Hétfőn hívott a válogatott csapatmenedzsere, hogy Marco Rossi behívott a keretbe. Elsőre fel sem fogtam a hírt. Nem mondhatom, hogy számítottam rá. Nyilván gondolkodtam, hogy ki kaphat meghívót, ki nem, de nem számítottam arra, hogy én is kaphatok. Nagyon örültem neki, mert nagyon sok munkát fektettem bele. Egy gyerekkori álmom vált valóra, miután végig jártam az utánpótlás válogatottakat, amelyekből kiöregedtem. Ez volt a következő lépcsőfok. Hogy ilyen hamar megtörtént, annak is nagyon örülök” – mesélte az M1 csatornának adott interjúban fiatal védő, hogy fogadta a jó hírt, amelyet rögtön meg is osztott szeretteivel.
Az említett utánpótlás korosztályokban a válogatottak csapat kapitánya volt, és a felnőttek között, a legmagasabb osztályban is hamar letette névjegyét a bajnokságban. Edzője, Ricardo Moniz sem lepődött meg azon, hogy Rossi megadta neki a lehetőséget, hogy a válogatottal legyen az NL-mérkőzések előtti összetartáson. Ugyanakkor még nem feltétlenül bízik abban, hogy már most bemutatkozhat a nemzeti csapatban, jelenleg elsődleges célja, hogy segítse válogatott társai felkészülését a két nagyon fontos és nehéz összecsapásra.
„Szeretném segíteni a társaimat, szeretnék az edzéseken olyan munkát végezni, amivel megfelelően fel tudom készíteni a csapatot, emellett nyilván bizonyítani szeretném Marco Rossinak, hogy jól döntött, amikor beválogatott a keretbe. Ez a célom erre a hétre, csapatszinten pedig az a cél, hogy minél jobb eredményeket érjünk el” – beszélt rövidtávú céljairól Mocsi.
Pályafutása jelenlegi alakulásával nagyon elégedett a ZTE-védő, ezt a válogatott-meghívó is megerősíti.
„Az nagyon jó döntés volt a részemről, amikor Fehérvárról távoztam két évvel ezelőtt, és a játékpercekért eligazoltam Szombathelyre (Haladás). Onnan másfélév alatt sikerült megugranom, hogy az NB II-ből felkerüljek az NB I-be. Ebben az évben már meghatározó tagja vagyok a csapatnak, nagyon stabilan tudtam játszani, ezzel meghálálva az edző bizalmát. Ezt a két évet nagyon sikeresnek értékelem, a válogatott meghívó pedig a pont az i-re. Most kell rátennem még egy lapáttal. Amikor az edzőmnek, Ricardo Moniznak mondtam, hogy meghívtak a válogatottba, csak rám nézett és annyit mondott: ’igen? És ebben mi a meglepő’? Ez egy teljesen más filozófia, amit sulykol belénk nap, mint nap, hogy higgyünk magunkban. Kemény munkával el lehet érni bármit” – értékelte pályafutása elmúlt időszakát a szlovákiai Lakszakállasban született magyar válogatott kerettag.
A magyar válogatott szeptember 23-án Németország vendége lesz, 26-án pedig Olaszországot fogadja a Nemzetek Ligája A-divíziójának utolsó két fordulójában úgy, hogy csoportelső.