Musorujsag
Élő Eredmények

Marco Rossi: Kiérdemeltük az elismerést, de tudjuk, nem vagyunk világverők

Marco Rossi: Kiérdemeltük az elismerést, de tudjuk, nem vagyunk világverők

m4sport.hu
A válogatott kapitánya, Marco Rossi szerint senkitől nem kell félniük, a lényeg, hogy olyan játékot nyújtsanak, amivel emelt fővel jöhetnek le a pályáról és megtartsák a lelkesedést a szurkolókban.

Marco Rossi szövetségi kapitány szerdán sajtótájékoztatón hirdette ki a Nemzetek Ligája A divíziójának szeptemberi utolsó két fordulójára készülő magyar labdarúgó-válogatott keretét.

Az együttes 23-án Németországban, majd három nappal később hazai környezetben Olaszország ellen lép pályára. Az M4 Sport és az m4sport.hu mindkét találkozót élőben közvetíti.

A kapitány újságírói kérdésekre válaszolva elmondta, komoly csapás a sérült Sallai Roland és Nagy Zsolt kiesése, de értelmetlen azon panaszkodni, amin nem tudunk változtatni.

„Jobb szeretek azon gondolkozni, kik azok ,akik vannak, de nem tudom letagadni, hogy Sallai és Nagy a júliusi meccseken a legmeghatározóbb játékosaink közé tartoztak. Számít majd a hiányuk, de remélem, nem látszik majd meg a játékunkon” – mondta az olasz szakember.

Callum Styles kapcsán elmondta, értékelik még, hogy ki játszik majd a bal oldalon, kivel számolhatnak Nagy helyén. Kiemelte Kerkez Milost, aki folyamatosan játszik, ráadásul egész évben kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt egy nagyon erős bajnokságban. Bíznak benne, hogy a jó teljesítményét a válogatottban is tudja majd nyújtani.

Szeretnék úgy fogalmazni, ahogy már korábban is. Szeretnék alázatosan hozzáállni a munkához, mert ebben a csoportban még minden lehetséges. Van esélyünk, hogy csoportelsők legyünk, de a német és az olasz válogatottban vannak olyan értékek, ami szerénységre int minket. Tudjuk a helyünket, a wolverhamptoni meccs után is elmondtam, fantasztikusat nyújtottak a fiúk, de tudjuk, nem vagyunk világverők. Hideg fejjel át kell gondolni, hogy tudunk ilyen ellenfelek ellen játszani. De igyekszünk legalább a ligán belül maradni, hogy a következő sorozatban is az A ligában játszhassunk” – mondta Rossi azzal kapcsolatban, mit vár a soron következő két meccstől.

A magyar válogatott kerete:
kapusok:
Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig, német), Szappanos Péter (Budapest Honvéd)
védők:
Bolla Bendegúz (Grasshoppers, svájci), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (MOL Fehérvár), Kecskés Ákos (Nyizsnyij Novgorod, orosz), Lang Ádám (Omonia Nicosia, ciprusi), Mocsi Attila (Zalaegerszeg), Willi Orbán (RB Leipzig, német), Szalai Attila (Fenerbahce, török)
középpályások:
Baráth Péter (DVSC), Kerkez Milos (AZ Alkmaar), Kleinheisler László (NK Osijek, horvát), Nagy Ádám (AC Pisa, olasz), Nego Loic (MOL Fehérvár), Schäfer András (Union Berlin, német), Styles Callum (Millwall, angol), Vécsei Bálint (Ferencváros)
támadók:
Ádám Martin (Ulszan Hyundai, dél-koreai), Gazdag Dániel (Philadelphia Union, amerikai), Szalai Ádám (FC Basel, svájci), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig, német), Varga Kevin (Hatayspor, török), Vancsa Zalán (MTK Budapest)

Előfordulhat, hogy a két meccsen nem szerzünk pontot, még gólt sem szerzünk, de ha az angolok csak egyik meccsükön pontokat veszítenek, már bent maradtunk. A Bayern Münchenben a Barcelona ellen hét olyan játékos volt pályán, aki ellenünk is ott lehet. De számunkra a legfontosabb, hogy ne ijedjünk meg egy Sanétól, egy Kimmichtől. Senkitől nem kell félnünk, a lényeg, emelt fővel tudjunk távozni, hogy a szurkolóink is emelt fővel távozhassanak“.

Rossi kiemelte, azután, ahogy az Eb-n játszottunk, senki nem becsüli le a magyar válogatottat. A csapat az Eb-n nemzetközi szinten elismerést szerzett magának, még ha ez a végeredményen nem is látszott meg.

Kiérdemeltük az elismerést a magunk számára, erre büszkének kell lenni, de a legfontosabb, hogy sikerüljön megtartani a lelkesedést a szurkolóinkban. Úgy érzem, a drukkerek végre valódi lelkesedéssel tudnak szurkolni, amit jól mutat, hogy az olaszok elleni jegyek egy nap alatt elkeltek”.

Az olaszok elleni meccsel kapcsolatban elmondta, nem érez különösebb izgalmat, hogy Budapesten, telt ház előtt kell a válogatottat irányítania szülőhazája ellen.

Tudjuk jól, hogy az olaszok erősebbek, Mancini olyan bő kerettel számolhat, akár 15-20 olyan új játékost meghívhat, aki topligából érkezik. Örülnék, ha olyan meccset láthatnák, amely során egyenlő eséllyel játszanánk. Papíron elmaradunk tőlük, de motivációval, erőfeszítéssel felvehetnénk a versenyt, elsősorban csapatjáték szintjén. Arra számítók, szép meccset játszunk 70 000 szurkoló előtt. Szeretnénk nagyszerű élményt ajándékozni” – mondta a kapitány.

Hozzátette, személyesen is sokat jelentene neki, ha az olaszok ellen jó teljesítményt nyújtanánk. Boldogan aláírna már ma egy olyan szerződést, hogy jól játszottunk az olaszok ellen, és a találkozó döntetlennel zárult. Attól nem tart, hogy a Ferencváros játékosai fáradtabbak lennének, hiszen Dibusz Dénest leszámítva a többiek nem folyamatosan vannak leterhelve, jól rotálja futballistáit Sztanyiszlav Csercseszov.

Szeptemberi program:
Szeptember 23.:

Németország–Magyarország
Olaszország–Anglia
Szeptember 26.:
Magyarország–Olaszország
Anglia–Németország

 

Borítókép: MTI/Kovács Tamás

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Kalmár Zsolt még nem számít Marco Rossi meghívójára
Még nincs itt az ideje a válogatottbeli visszatérésnek – véli Kalmár Zsolt, aki szeptemberben még nem számol a válogatott behívóval, a novemberi felkészülési mérkőzésekre viszont már szeretne bekerülni Marco Rossi keretébe.
Magyar futball