A korábban Szegeden, Kisvárdán és Dunaszerdahelyen is dolgozó, 41 éves edző jelenleg hazájában, Portugália fővárosában tartózkodik. Ahogyan mondta, igyekszik kipihenni elmúlt két év fáradalmait, élvezi a családdal töltött időt, végre többet lehet hatéves kislányával. Ennek ellenére képtelen elszakadni a focitól, nem az a típus, aki képes lenne leállni. Arról nem beszélve, hogy távozása óta az összes magyar bajnokit megnézte Lisszabonban (az m4sport.hu-n!), így látta a Debrecen Fehérvár elleni sikerét, majd paksi verségét is.

Milyennek látta a távozása óta lejátszott két DVSC-mérkőzést?
Csak annyit hadd mondjak el, mielőtt eljöttem volna, az öltözőben mondtam a srácoknak, a Fehérvár elleni meccset meg fogják nyerni. Szinte biztos voltam benne, mert úgy éreztem, a mostani Vidit meg lehet csípni. Így is történt, talán egy helyzete ha volt az ellenfélnek, még az első félidőben. Ami a csapatot illeti, sok különbséget még nem fedeztem fel.

Így, csapat nélkül hogyan telnek a mindennapok?
Nagyon sokat olvasok, követem a sportvilág híreit, mellette pedig elkezdtem elemezni volt klubom edzéseit, mérkőzéseit: hogyan vezettem őket, végeztem a munkám. Rengetegen hívtak az elmúlt napokban, barátok, játékosok, kollégák, most végre van időm velük is foglalkozni, mert munka közben ez szinte lehetetlen. Magyarországról is sokan kerestek, az első két nap őrület volt, de aztán volt lehetőségem a családommal is időt tölteni. Azóta újra a munka felé fordultam, van mint tenni.

Amikor szerződést bontott a Debrecennel, a hivatalos közlemény közös megegyezésről szólt, egyes oldalak kirúgásról írtak, ugyanakkor már a Zalaegerszeg elleni meccs után, pont az M4 Sportnak nyilatkozta, el kell gondolkodnia a jövőn. Hogyan történt pontosan az elválás?
Az nem igaz, hogy kirúgtak, én nyújtottam be a lemondásomat a ZTE elleni 4-2-es vereség után. Egy napot gondolkodott a vezetőség, hogy elfogadja-e, ami végül meg is történt. Az, hogy ilyenkor közös megegyezést kommunikálnak, teljesen normális, hiszen, amikor egy edző menni akar, valamilyen végső megegyezésnek születnie kell. A klubnál átgondolták és elfogadták az érveimet.

fotó: DVSC

Próbálták maradásra bírni?
Nem hinném, hogy bármilyen klubnak is érdeke lenne maradásra bírni egy edzőt, aki benyújtotta a felmondását. Nem tudom, mi zajlott a színfalak mögött, arra nincs rálátásom, azt viszont el kell mondanom, nagyon tisztességesen bántak velem.

Még soha nem adtam fel semmilyen munkámat, ez volt az első alkalom a pályafutásom során, ahogyan eddig még sehonnan sem rúgtak ki.

Miért pont most történt meg a Debrecennél?
Ha jól emlékszem, pont az M4 Sport riportere kérdezte tőlem, amikor a Debrecenhez szerződtem, „vajon ugyanazt a játékstílust fogják látni a nézők, amit Joao Janeirótól megszoktak’? Azt a stílus, amit a Kisvárdánál vagy a DAC-nál vezettem be. Én akkor egyértelműen válaszoltam: megpróbálom. Ugyanakkor az is természetes, hogy az edzőnek rugalmasnak kell lennie, amikor játékstílusról, elképzelésekről beszélünk. Mindenesetre, az első négy fordulóban kifejezetten jól játszottunk. Ugyan nem nyertük meg a meccseket, de a statisztikák önmagukért beszéltek.

Mire gondol? Voltak olyan mutatók, melyek alapján a Debrecennek jobb helyen kellett volna állnia?
Mindenki által elérhető statisztikák alapján mondom ezt. Főként a támadójátékot nézve, nem nézett ki rosszul a csapat. A hatodik fordulóig a bajnokságban a Debrecen kezdeményezte a második legtöbb támadást. A pozíciós támadásokban szintén második volt a csapat a ligában, ami egyértelműen mutatja, az elképzelés megvolt. Ehhez tartozik egy másik mutató, amely azt méri, ha nálad van a labda, eljutsz-e értékesíthető helyzetig. Ebben például a Debrecen állt az élen. Újabb adalék arra, hogy az edzőktől elvárt munka ott volt, a játékosok pedig el tudták végezni a feladatot. Az nyilván frusztráló, amikor elvégzed a munkát, az adatok ezt mutatják, de az eredményességben ez egyáltalán nem jön át.

fotó: DVSC

Magyarán a hatékonyságban kereshető a legnagyobb gond?
Teljes mértékben. És nem csak a támadásokat, de sajnos a védekezést tekintve is. Az ellenfelek a számokat tekintve ugyan nehezen jutottak el a kapunkig, de szinte mindig betaláltak, amikor helyzetbe kerültek.

Miért történhetett ez?
Egy ház felépítését az alapoknál kell kezdeni. Úgy gondolom, az emberek olykor tévedésben élnek: a meccseket nem pusztán úgy nyerjük meg, hogy sok gólt lövünk, elsősorban minél kevesebbet szabad kapni. Azt se felejtsük, a jó védekezés nem azt jelenti, hogy védekező taktikát választunk. A hatékony védekezés a fontos, amiből aztán fel lehet építeni a támadásokat. Ez nálunk nem működött. Az első öt meccsen háromszor vezettünk, utána háromszor fújtak be ellenünk büntetőt. Teszem hozzá, jogosan. Így nehéz pontokat szerezni. Szintén bosszantó, hogy Mezőkövesden öt perc után vezetünk, aztán válaszolnak hárommal. Ugyanez a ZTE ellen, sikerült egyenlíteni, majd kapunk rá hármat. Nem tudok bemenni a pályára, hogy ezeket a dolgokat megelőzzem.

Személyes vereségként éltem meg ezt az egészet, hogy fel kellett adnom. Ehhez is erő kell, hogy az ember belássa, valami nem megy.

A vezetőségtől teljesen szabad kezet kapott? Esetleg volt beleszólása egy-egy döntésbe?
Nem, egyáltalán nem szóltak bele, és ez így volt mindenhol, ahol dolgoztam. Azt meg szerintem mindenhol el kell fogadni, hogy az embernek meg kell hallgatnia a vezetők véleményét. Legyen az az igazgató, elnök vagy tulajdonos. Viszont sosem köteleztek semmire. Lehet, hogy eddig szerencsém volt. Az emberek hamar megismernek, és megtudják, milyen vagyok. Például azt, hogy nagyon sokat dolgozom és támogatom a fiatalokat.

(fotó: DVSC)

Azért is kérdeztem, mert a Puskás Akadémia elleni 1-1 után arról beszélt, csak két játékosért vállal felelősséget. (Megyeri Balázs és Horváth Krisztofer)
Az érkező és távozó játékosokkal kapcsolatban már nem minden tekintetben volt szavam, de ez nem jelenti azt, hogy beleszóltak volna a munkámba. Ami viszont a keretet illeti, való igaz, hogy nem volt lehetőségem olyan játékosokat megszerezni, akik szerettem volna, ráadásul szabadon igazolhatók is voltak. Semmibe nem kerültek és magyarok, de nem kaptam meg őket. Ami a többieket illeti, érdemes tisztázni valamit. Hallotta valaha is, hogy azt mondtam volna róluk, rossz játékosok? Soha nem mondtam ilyet. Megkaptam azt a kettőt, akiket említett, de a többiekről nem mondtam rosszat, sőt, sokat közülük már ismertem is. A hat forduló alatt én voltam a bajnokságban az egyelten edző, aki minden játékosát bevetette. A keret összes tagja pályára lépett tétmérkőzésen, beleértve mindhárom kapust. Megkapták a lehetőséget.

Amikor megbeszéltük az interjút, úgy vettem ki a szavaiból, még szívesen dolgozna hazánkban.
Amit bátran állíthatok: nagyon szeretem a magyar labdarúgást. Úgy gondolom, a futball Magyarországon óriási fejlődésen megy át. Sok csapat van, amelyik kifejezetten jó focit játszik, és nagyon sok értéke van az országnak, tehetséges fiatalok. Én magam is bedobtam a mély vízbe párjukat, Szegeden, a DAC-nál is – hisz mégiscsak egy magyar csapatról beszélünk–, és Debrecenben. Több nagyon fiatal játékost vetettem be, alig 18 évesen kerültek a kezdőbe. Hogy szeretnék-e visszatérni Magyarországra? Persze, szívesen tenném, mindig is erős kötődésem lesz a magyar labdarúgáshoz. A sport szempontjából egy olyan országról beszélünk, amelyben nagyon jók a munkakörülmények, magáról a magyar médiáról is csak jót mondhatok, bár azt nem tagadom, hajlamos a dolgokat a negatív oldalról megragadni. Ez egyáltalán nem jó reklámja a meccseknek, a sportágnak. Még akkor is, amikor valami jó történik egy játékossal vagy csapattal, hajlamosak a negatív dolgokat kiemelni. Hosszútávon ez nagyon káros, mert visszaveti az érdeklődést. Mi lesz velem? Nem vagyok jós, nem tudhatom. De azt igen, hogy Magyarországon jó dolgokat tettem le az asztalra, van szerepem abban, hogy a Kisvárda kijusson az európai porondra, ha a DAC-ot is magyarként kezeljük, akkor tulajdonképpen kettőt. Mindenkivel jó kapcsolatot ápolok, így akár megtörténhet, hogy egyszer újra ott leszek. A Debrecen vezetőségéről is csak jót mondhatok, nagyon tisztességesek voltak velem.

Ha már említette a DAC-ot: miután véget ért a debreceni megbizatása, egyik szakkommentátorunk azt mondta, várható volt, hogy nem marad sokáig a klubnál, mert valami nem működött jól. Már a dunaszerdahelyi csapatnál eltöltött időről is úgy gondolta, nem volt sikersztori, hisz csak a negyedik helyen végzett a csapat. Mit gondol erről?
Erről nekem más a véleményem, szerintem a negyedik hely a DAC-cal egy hatalmas sikersztori. Amikor átvettem a csapatot, két pontra volt attól, hogy az alsóházba kerüljön. Elkezdtem a csapat irányítását úgy, hogy három győzelemmel és két döntetlennel indultunk. Brutálisan nagy volt a ponthátrányunk azokkal szemben, akik európai indulást érő helyen álltak. A végén egy elődöntőt és egy döntőt kellett játszanunk az európai kupáért, ezeken a meccseken hat gólt szereztünk. Pontosan erről beszéltem, hogy Magyarországon az emberek hajlamosak inkább a negatív oldalról megközelíteni a dolgokat. Persze, ha azt mondják, általánosságban a negyedik hely a DAC számára méltatlan, akkor én is azt mondom: így van. Ugyanakkor csendben kérdezem, hány bajnokságot nyert eddig a DAC? Egyet sem, még a kupában sem sikerült. Miért kellene ennek elvárásnak lennie? Nagyon óvatosan kell bánni az ilyen gondolatokkal, mert a végén az emberek elveszíthetik az érdeklődésüket. És pontosan ezért mondom, a negyedik hely ebben az évben siker volt. Arról nem beszélve, hogy az említett két meccsen a magyar játékosoknak óriási szerepe volt. Balogh Norbert gólokat rúgott és gólpasszokat adott, Szánthó Regőnek is nagy szerepe volt abban, hogy sikerült kiharcolni a nemzetközi kupaindulást. Ő is fiatal, magyar és nagyon jó focista. Az említett szakértő mondhatta volna azt is, ez a Janeiro milyen bátor fickó, hogy éles mérkőzéseken betette Daniel Veszelinovot, akinek előtte profi szerződése sem volt, aki azóta a magyar U21-es válogatott kezdő kapusa. Így is lehetne nézni a dolgokat, könnyű felelősség nélkül kritizálni.

(fotó: DVSC)

Ha visszamehetne az időben, van olyan, amit másképpen csinálna a Debrecennél?
Erre nem tudok pontos választ adni. Amikor a klubhoz csatlakoztam, akkor már megvolt a szezon előzetes terve. Megvoltak a lekötött felkészülési mérkőzések, csupa harmadosztályú csapattal, amit nem tartottam előnyösnek. Ennek a programnak a megváltoztatása szörnyű volt, rengeteg munkával járt. Ezt sem nagyon látják az emberek. Nem lehet egy felkészülést úgy végigcsinálni, hogy alsóbb osztályú csapatokkal játszol, aztán hirtelen szembe kerülsz egy olyannal, amely az európai kupák résztvevője. Közben elkezdődött az alapozás, én pedig úgy döntöttem, az akadémiáról felhozok négy-öt 18 év alatti fiatalt a csapatba, az ő beépítésük ugyancsak időigényes feladat, ahogyan az új igazolásoké is, akik nem voltak megfelelő edzettségi állapotban. Mindeközben, miután tudták, hogy olyan kluboktól jöttem, amelyek kijutottak az európai porondra, az elvárások is nagyobbak lettek. Persze, az én elvárásaim sem voltak kicsik.

Amikor Debrecenbe szerződtem, a vezetők elképzelése az volt, hogy kivezetem a csapatot Európába.

Ezt reálisnak tartotta? A legutóbb úgy fogalmazott, nem akar előzetesen célokat megfogalmazni, menet közben kiderül, mire lehet képes a csapat.
Amikor ezt a célt meghallottam, akkor mondtam is, álljunk meg egy pillanatra! Ezekkel a játékosokkal? Ez lehetetlen, időbe fog kerülni, márpedig az szerződést a klubbal csak egy évre írtuk alá. Nagyon túlzó elvárás volt ez, ilyen rövid időre leszűkítve. Aztán, ha nem jönnek az eredmények, akkor mindig az edző a hibás. Az előző kluboknál legalább megvolt a lehetőségem arra, hogy közösen kiválasszuk a kívánt játékosokat, akikkel meg lehetett állapítani egy józan célt, Debrecenben erre már nem volt lehetőségem. Azt nem tagadom, kicsit csalódottan jöttem el a DVSC-től, mert nem szokásom feladni dolgokat, de éreztem, így nem megy. Dönthettem volna úgy, hogy maradok, szépen megkapom a fizetésemet, hisz családom van. Idővel biztos, hogy elkezdtünk volna nyerni – ahogyan az meg is történt –, folyamatosan jobban játszottunk volna, miközben érkezik a számlámra a biztos pénz,

de elértem arra a pontra, amikor nem láttam kiutat. Nyilván, magammal szemben is őszintének kell lenni, mert igen, ez az én kudarcom is.

Egy edző feladata gyakorlatilag nem más, mint a problémamegoldás. Állandóan beleütközöl valamibe. Valamilyen stílusban akarsz játszani, nem megy, akkor mást kell kitalálni. Tele vagy sérültekkel, meg kell oldanod. Ennyi. Minden egyes nap akad valami megoldandó gond.

(fotó: DVSC)

Akkor elmondható, hogy ez volt az elsődleges oka annak, hogy felmerült a távozás gondolata? A keret nem volt alkalmas arra, hogy nagyobbat lehessen álmodni?
Sajnos figyelembe kellett venni, főként a fiatal játékosoknál, illetve azoknál, akik sérülésből jöttek vissza, nem voltak jó állapotban, nem tudtak még megfelelően teljesíteni. A fiataloknak meg kellett szokniuk a bajnokság ritmusát, meg kellett ismerniük. Sokan lebecsülik a magyar bajnokságot, ami nem jogos. Elég jól ismerem a viszonyokat és már az elején figyelmeztettem, hogy elérjék a szintet, nagyon sokat kell dolgozni, mert ez egy nagyon kemény liga, a csapatok jól játszanak, agresszívek, gyorsak. Azt gondolják, ez menni fog, aztán hirtelen meglepődnek. Egyszerűen vannak játékosok, akiknek időre van szükségük, de afelől kétségem nincs, vannak értékek a csapatban. Azt sem ártott volna figyelembe venni, hogy az elmúlt szezonban a Debrecen három pontra volt attól, hogy kiessen. Egyetlen vereség és most nincs ott az élvonalban. Abból a csapatból távozott egy játékos, aki 10 gólt lőtt, Ugrai Roland. Ezzel a 10 góllal talán 20 pontot is gyűjtött a csapatnak. Elment egy baloldali szélső és egy belsővédő, akik alapemberek voltak. Ki jött helyettük? Egy olyan középhátvéd, aki majd egy éve nem játszott, a szélen Ferenczire lehetett számítani, aki már régóta ott van. Ugrai góljait viszont nem sikerült pótolni. Összességében az újak a jövő Debrecenjét alkothatják, de én egy edző vagyok, nem jövendőmondó, a jelenben kell élnem, a jelenben kell eredményeket elérni.

Kérdem én: elmennek fontos játékosok egy olyan csapatból, amely majdnem kiesett. Ezeket nem pótoljuk, aztán a következő évben azon gondolkodunk, hogy megcélozzuk az európai porondot?

Ezeket a dolgokat mindenképpen ki kell emelni, elemezni, mert így az edző csak kapja a pofonokat, ami nyilván egy idő után megviseli az embert. Engem is megviselt, nem tagadom. Azt viszont tudom, hogy mindent megtettem a klubért, amit csak tudtam, még annál is többet. Tiszta a lelkiismeretem.

fotó: DVSC

Facebook-oldalán köszönetet mondott a klubnak, a városnak és a szurkolóknak, illetve a „különlegeseknek”, akiket nem nevezett nevükön, de feltételezem, hogy Dzsudzsák Balázs köztük lehetett, nem tudom hallott-e róla, hogy meghívást kaphat a válogatottba, így egyedüli csúcstartó lehet Magyarországon 109 válogatottsággal. Mit gondol erről, megérdemli ezt a gesztust?
Igen, természetesen Dzsudzsák is a különlegesek tagja. Nyilván, ez a szövetségi kapitány döntése is, de úgy gondolom, hogy abszolút megérdemli, hogy ott legyen, és akár kerek is legyen ez a szám, hogy elérje a 110-et. Ő egy srác, aki imádja a hazáját, vérét adná érte. Edzőként semmi rosszat nem mondatok róla. Egy igazi profi, aki mindig elvégezte a munkáját, megpróbálta legjobbját kihozni magából. Velem hat meccsen két gólt is szerzett, ami irányító középpályásként – én azt játszattam vele – kiemelkedő, a ligában nincs is más ebben a pozícióban, aki ilyen eredményes lett volna, talán csak Melnyik (Kisvárda). Ez egy szép mérföldkő lenne a pályafutásában, ha beteljesülne. Nagyon örülnék annak, ha ez megtörténne, szurkolok neki.

Anélkül, hogy klubot említene, van már kilátásban jó lehetőség?
Amikor meglátták a Facebook-oldalamon a búcsúüzenetemet, akkor szinte megállás nélkül kaptam hívásokat, hogy megkérdezzék, hova megyek, hogy vagyok, mit tervezek, hogyan tovább. Még klubelnökök is hívtak, de egyelőre semmi konkrét dologról ne tudok beszélni. Nincs okom miért aggódni, hiszen 41 éves vagyok, már nyertem hat aranyérmet, három európai kvalifikáció részese lehettem.

Van esetleg kifejezett vágy, elképzelés, hogy hol folytatná szívesen?
Nincs, ilyet nem is mernék állítani, de azt nem tagadom, hogy elkötelezett híve vagyok a magyar labdarúgásnak. Jól ismerem a közeget, úgy gondolom, tudom, mi vezethet eredményre, már megtanultam, miként működnek ott a dolgok. Tényleg közel áll hozzám az ottani foci. Szeretem az országot, a csapatok jó focit játszanak, aztán majd meglátjuk, merre sodor az élet. Alapvetően egy nyitott személyiség vagyok. Egy dolog biztos, én nem vagyok az a típus, aki foggal-körömmel ragaszkodik egy szerződéshez.