Musorujsag
Élő Eredmények

Szalai Ádám bejelentette: visszavonul a válogatottságtól

Szalai Ádám bejelentette: visszavonul a válogatottságtól

m4sport.hu
A hétfői, olaszok elleni Nemzetek Ligája-mérkőzés után nem szerepel többet a magyar labdarúgó-válogatottban Szalai Ádám.

A válogatott 34 éves csapatkapitánya, az FC Basel csatára szerdán – az M4 Sporton élőben közvetített –  sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a pénteki, németországi, majd a hétfői, olaszok elleni budapesti Nemzetek Ligája-mérkőzés lesz az utolsó két fellépése nemzeti színekben.

Kezdésként, még bejelentése előtt azoknak újságíróknak címezte mondadóját, akik szerda délelőtt és a nap folyamán megszellőztették a sajtótájékoztató témáját:

„Ennyi év után, csapatkapitányként több tisztelet járt volna nekem annál, hogy már délelőtt mindenféle találgatások megjelennek a sajtóban. Az elmúlt években ezért is próbáltam kevesebbet szerepelni, de úgy látszik, 14 év sem volt elég hogy saját magam mondjam el a történetem” – mondta a válogatott csapatkapitánya némi csalódottsággal.

Majd így folytatta:

„Egy dolog miatt vagyok itt, azok a szurkolóink. Remélem, a jövőben is ugyanúgy támogatnak minket, mint eddig. A lényeg, hogy az olaszok elleni mérkőzés után befejezem a válogatott pályafutásomat.”

Elárulta, nem egy hirtelen döntés a mostani, megfontolta, több hónapon, akár egy év is volt, amíg kerteste a megfelelő alkalmat, mikor jön a lehetőség.

„Jó úton van a válogatott, jó a kapitány és jó csapatunk van. A következő tétmérkőzés a márciusi Eb-selejtező, elég idő lesz, ha esetleg hiányt jelentenék, lehessen találni megoldást és a legerősebb csapattal álljunk ki.”

„Óriási álmom volt, hogy a válogatottban szerepeljek, mondhatni ez volt a legnagyobb álmom. Két Eb-n szerepelhettem, csapatkapitányként lehettem részese ennek a válogatottnak, ami óriási élmény. Az elmúlt évek sikerei, balsikerei sokat segítettek benne, hogy egy felnőtt ember legyek” – mondta Szalai kissé elcsukló hangon.

Külön megköszönte a szövetségnek, az MLSZ elnökének, aki midig is támogatta őt és a csapatot is. De szintén kitért a pályafutása alatti kapitányokra, játékostársakra.

„És külön köszönet a szurkolóinknak, akik nélkül ez a csapat nem funkcionálna úgy, ahogy teszi. Olyan meccseket éltünk át velük, ami hihetetlen. Merem állítani, egyedülálló a világon amit tesznek, mellettük mindig kijött az összefogás, a hazaszeretet. Remélem, a válogatott ezen az úton fog továbbmenni, szeretném, ha a két meccsre koncentrálnánk, nem szeretném, ha ez bármiféle búcsú dolog lenne.”

Elmondta, ezután is itt lesz, segít amiben tud, csak kevesebb időt tölt majd Telkiben.

„Tervezem, gondolkozom a jövőn, hogyan tovább. Ez egy olyan döntés volt, amivel felelősséggel tartozom a csapat iránt. Kihangsúlyoznám, saját döntés, nem vagyok rákényszerítve semmire, remélem, senki nem fogja kiforgatni a szavaimat és egy-egy szót kiemelni belőle.”

Szalai Ádám után Marco Rossi válaszolt az újságírók kérdéseire, a teljes sajtótájékoztatót itt nézheti vissza

Szalai Ádám Erwin Koeman szövetségi kapitánysága idején, 2009 februárjában Izrael ellen mutatkozott be a válogatottban, eddig 84-szer lépett pályára a nemzeti csapatban, így amennyiben a németek és az olaszok ellen is szerephez jut, 86-szoros válogatottként köszönhet el a címeres meztől. A jelenleg az FC Baselben játszó csatár 25 góllal és 5 gólpasszal segítette eddig a válogatottat, ezzel a magyar örökranglista 17. helyén áll. Két Európa-bajnokságon szerepelt, 2016-ban Ausztriának és 2021-ben Németországnak is betalált.

Az A divízió 3. csoportjában a magyarok négy fordulót követően 7 pontjukkal az élen állnak a németek (6 pont), az olaszok (5) és az angolok (2) előtt.

Marco Rossi csapat pénteken 20:45-től Lipcsében lép pályára a németek ellen, három nappal később pedig az olaszokat fogadja a Puskás Arénában, szintén 20:45-től. Az M4 Sport és az m4sport.hu mindkét meccset élőben közvetíti.

Borítókép: Szalai Ádám ünnepel Anglia legyőzése után Wolverhamptonban (Fotó: EPA/Andrew Yates)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Kimmich a magyar válogatottról: Ritkán játszottam ennyire fegyelmezett csapat ellen
A német labdarúgó válogatott új, frankfurti edzőközpontjában készül a Magyarország, majd az Anglia elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésekre. A szövetség az új létesítményben tartott sajtótájékoztatót a számukra is fontos meccsek előtt, amelyen Oliver Bierhoff a német nemzeti csapat sportigazgatója, illetve a középpályás Joshua Kimmich állt az újságírók rendelkezésére.
Magyar futball
Váratlan: a magyarok elleni NL-meccsre készülő Rüdiger elmondta, ki a példaképe
A 29 éves Antonio Rüdiger a német labdarúgó-válogatott összetartásán van, amely a magyar és az olasz válogatott elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készül. A spanyol Real Madrid által nyáron szerződtetett belső védő a német Sport 1-nek adott nyilatkozatában elmondta, hogy kicsi gyerekként olyan akart lenni, mint a királyiak korábbi középső védője. Ilyenkor nyilván mindenkinek Sergio Ramos ugrana be, de a Nationalelf labdarúgója nem rá gondolt.
Magyar futball