Musorujsag
Élő Eredmények
×

Csercseszov: Komoly érdeklődés van több játékosunk iránt is

Csercseszov: Komoly érdeklődés van több játékosunk iránt is

m4sport.hu
A télen nem szeretnének senkit eladni a zöld-fehérek, de tisztában vannak vele, a piac diktál.

Hosszabb interjút adott hazája sajtójának a Ferencváros labdarúgócsapatát irányító Sztanyiszlav Csercseszov. Az orosz szakember beszélt a Nemzetek Ligájáról, az Európa Liga-esélyekről és arról is, mely játékosok iránt van érdeklődés.

Biztos sokaknak meglepő volt, hogy milyen jól teljesített a magyar csapat az angol – német – olasz csoportban, de számomra nem igazán, mert korábban ellenünk is játszottak ugyanebben a sorozatban és már akkor is nagyon erősek voltak. Ráadásul három srácot adunk a válogatottba, akik tudják, hogy nincsen lehetetlen. Olyan hibákat azonban, mint ami az első olasz gólt megelőzte, nem szabad elkövetni, az ilyet bünteti az ellenfél. Bíztam benne, hogy összejön a döntetlen a magyaroknak.A magyarok büszkék lehetnek a sorozatban mutatott magabiztos teljesítményükre” – idézte a szakembert az üllői129.hu.

Elmondta, az elmúlt nyolc hónapban a szakmai stábbal minden meccset kielemeztek, folyamatosan próbálják fizikálisan erősíteni a csapatot és az átlagteljesítmény szintjét emelni. Tisztában van vele, még nincs kész a csapat, de mivel BL-indulókkal vannak egy EL-csoportban, ez remek tapasztalat számukra, itt játszva felmérhetik, milyen szinten vannak.

Samy Mmaee gólját ünnepli csapattársai, Ryan Mmaee és Aissa Laidouni társasságában a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójában játszott Ferencvárosi TC-Kisvárda Master Good mérkőzésen. MTI/Kovács Tamás

Elégedett az EL-ben eddig megszerzett hat ponttal, de tisztában van vele, ez semmi a még megszerezhető tizenkettőhöz képest. Nehéz két meccsre számít a Crvena Zvezda ellen, főleg azért, mert a szerb együttes sportigazgatója az a Marko Marin, aki tavasszal még a Fradiben játszott, így jól ismeri a csapatot.

Tavasszal nem sok érdeklődés volt a játékosaink iránt, most viszont Traoré, a két Mmaee-testvér, Laidouni, Tokmac, Boli iránt is érdeklődnek. És nem csak beszélgetések folynak, hivatalos ajánlat érkezett már játékosok iránt Törökországból és Franciaországból is, de úgy döntöttünk, télig senkit nem adunk el” – mondta Csercseszov. Kiemelte, több játékosuk is szerepelhet majd a VB-n (a két Mmaee és Laidouni) és persze az Európa Ligában is szeretnének még jó eredményeket elérni.

Éppen ezért nem cél a játékosok eladása, de néha a piac diktál. “De nem a játékoseladások a lényegesek, hanem az eredmények, ha az eredmények miatt a játékosok új szintre emelkednek, akkor nyilván egész más árakat kaphatunk értük egy esetleges eladáskor“.

Borítókép: Sztanyiszlav Csercseszov (fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

A magyar futball öt kérdése a világbajnokság előtt
Félidő. Eltelt 45 perc a magyar klubfutball őszi szezonjából, kábé ugyanennyi van hátra. Az OTP Bank Liga nyolc fordulóját még a világbajnokság előtt megtoldjuk ugyanennyivel, a Fradi selejtezősorozata, majd El-csoportkörös menetelése még négy meccset számol vissza. De nem vezetőedzők vagyunk, hanem újságírók és riporterek – így nem az öltözőben adunk válaszokat az előttünk álló félidőre, hanem körülötte teszünk fel kérdéseket. Válaszok egy játékrész, azaz nagyjából másfél hónap múlva várhatóak.
Magyar futball
Sztanyiszlav Csercseszov: Még nem vagyunk sikeresek, de jó úton járunk a siker felé
Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője együttese csütörtök esti, AS Monaco ellen 1–0-s bravúrja után is szerényen nyilatkozott az M4 Sport kamerái előtt – mint a szakember elmondta, csapata jó úton jár, ám ez még nem elég, a továbbiakban is a megfelelő ösvényen kell haladniuk.
Európa Liga