Musorujsag
Élő Eredmények

Marco Rossi: Szerbia a favorit, Bulgária ellen is megszenvedtünk korábban

Marco Rossi: Szerbia a favorit, Bulgária ellen is megszenvedtünk korábban

m4sport.hu
Marco Rossi az M4 Sportnak adott nyilatkozatában értékelte az Eb-selejtező sorsolását, elmondása szerint nem a magyar válogatott a csoport favoritja, de célja, hogy egymás után harmadszor is kiharcolják az Eb szereplést.

Október 9-én kisorsolták a 2024-es Európa-bajnokság selejtezőcsoportjait. A magyar válogatottat az első kalapból húzták ki, aminek köszönhetően elkerülte a kontinens legerősebb csapatait. Marco Rossi szövetségi kapitány is értékelte a G csoportot és ellenfeleinket.

„Nem mondhatjuk szerencsésnek a sorsolást, lehetett volna rosszabb, de könnyebb is. Úgy gondolom, papíron jó esélyünk van a továbbjutásra és a pályán mindent meg kell tennünk érte” – értékelt röviden Rossi az M4 Sportnak.

A szövetségi kapitány szerint nincs sok előnye az ötfős csoportnak és annak ellenére sem a magyar válogatott a favorit, hogy az első kalapból húzták.

„ A mi ötösünkben Szerbia az esélyes, még akkor is, ha minket sorsoltak az első kalapból. Tudjuk mennyire erős a csapatuk, nagyon jó játékosaik vannak, a FIFA-világranglistán is előrébb helyezkednek, mint mi. Dragan Stojković szövetségi kapitánnyal kiváló eredményeket értek el, de mi fel tudjuk venni a versenyt mindenkivel, sőt, jó esélyünk van nyerni bármelyik mérkőzésen. Csak rajtunk múlik, jól kell teljesítenünk, eredményeket kell elérnünk” – hangsúlyozta az olasz szakember.

MTI/Kovács Tamás

Marco Rossi szót ejtett a csoport többi csapatáról is, akikkel az elmúlt években már összecsapott a válogatott és felemás eredményeket ért el.

„Montenegróval játszottunk egy barátságos mérkőzést három éve, de azóta sok minden megváltozott, a 2020-as Eb rájátszásban Bulgáriával is találkoztunk, ott 3-1-re nyertünk, viszont nem ment jól a játék, nagyon megszenvedtünk ellenük. Ki akarunk jutni az Európa-bajnokságra egymás után harmadszorra, és ezt úgy tudjuk elérni, ha legyőzzük a csoportunkban lévő csapatokat. Szerbia ellen is a legjobbunkat akarjuk nyújtani, akik papíron erősebbek, mint mi, de mindig is ez volt ránk a jellemző, a legjobb csapatok ellen is a legjobbunkat akarjuk nyújtani minden egyes találkozón.”

A kapitány szerint a földön kell maradni, nem szabad elbízni magunkat, még akkor sem, ha mostanában sok dicséretet kap a magyar válogatott.

„Mindenki, akivel találkoztam, gratulált nekem, nemcsak az eredmények, hanem a játék miatt is és ez nagyon büszkévé tesz bennünket, de a labdarúgás a jelenről szól, ami a múltban történt az már nem számít” – zárta szavait Marco Rossi.

A magyar labdarúgó-válogatott első mérkőzéséig fél évet kell még várni. Az első játéknap 2023. március 23-25. között lesz esedékes.

Játéknapok:
1. játéknap: március 23-25.
2. játéknap: március 26-28.
3. játéknap: június 16-17.
4. játéknap: június 19-20.
5. játéknap: szeptember 7-9.
6. játéknap: szeptember 10-12.
7. játéknap: október 12-14.
8. játéknap: október 15-17.
9. játéknap: november 16-18.
10. játéknap: november 19-21.

Borítókép: EPA/ANDREW YATES

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Szavazás: hányadik helyen végez Eb-selejtezős csoportjában a magyar válogatott?
Vasárnap délben kiderült, a magyar labdarúgó-válogatott Szerbiával, Montenegróval, Bulgáriával és Litvániával került egy csoportba a 2024-es Európa-bajnokság selejtezőjének sorsolásán. Az automatikus kvalifikációhoz az első két hely valamelyikét kell megszerezni, amennyiben ez nem sikerülne, a Nemzetek Ligájában elért jó eredményeinknek köszönhetően az Eb-pótselejtezős védőháló további esélyt jelenthet a kijutásra.
Magyar futball
Nagy Ádám: Elvárás lett az Európa-bajnoki kvalifikáció
A magyar labdarúgó-válogatott <a href="https://m4sport.hu/kulfoldi-foci/cikk/2022/10/09/sorsoltak-a-2024-es-eb-selejtezore-a-magyar-valogatott-szerbiaval-montenegroval-bulgariaval-es-litvaniaval-jatszhat" target="_blank" rel="noopener">Szerbiával, Montenegróval, Bulgáriával és Litvániával került egy csoportba</a> a 2024-es Európa-bajnokság selejtezőében. A sorsolás láttán mondhatnánk, kikövezett út vezet a kvalifikációig, de Rossi-csapat elmúlt éveinek egyik legnagyobb gyengesége, hogy a papíron tőle gyengébb ellenfelekkel szemben nem tudott igazán domináns futballt játszani. Erre pedig Nagy Ádám és Bolla Bendegúz is kitért, akik egyaránt reagáltak az eseményekre.
Magyar futball