Musorujsag
Élő Eredmények

Bognár György: Ádám Martin a pályán már jobb, mint Szalai Ádám

Bognár György: Ádám Martin a pályán már jobb, mint Szalai Ádám

M1
Bár az MTK parádésan kezdte a szezont, az utóbbi időben nem muzsikál jól az NB II-ben, Bognár György csapata a legutóbbi négy bajnokiján csak egy pontot szerzett, a szakmai igazgató pedig az M1-nek adott interjújában elárulta, mi a gyengébb teljesítmény oka, illetve a válogatott megüresedett csatár posztjáról is szót ejtett.

Az interjút a lejátszóra kattintva hallgathatja meg:

Az MTK jelenleg harmadik a Merkantil Bank Ligában, amelyben hetek óta csak küszködik.

„Az igazi törés a Csákvár elleni meccs volt, amelyet képességek alapján nyernünk kellett volna” – fogalmazott Bognár György.

A szakember azt is elmondta, miben látja a mélyrepülés okát.

„Van egy jó kezdőcsapatunk, és ha közülük sérülések miatt négyen vagy öten kiesnek, akkor vannak gondjaink. Hiába tehetségesek, de csak a fiatalokkal nem tudunk olyan teljesítményt nyújtani, mint az alapcsapattal – főleg, ha több ifjoncot egyszerre kell játszassak.”

A megoldást például az erősítésben látja, véleménye szerint ugyanis az NB II. jóval nehezebb falat annál, mintsem hogy szűk kerettel könnyedén le lehessen hozni.

„Nem aggódom, mert senki nem felejtett el futballozni, de ez nem egy egyszerű liga, amit már a játékosok is éreznek. Sőt, szerintem Magyarországon az NB II. a legjobb bajnokság, mert nagyon kiegyenlített. De nem kell pánikolni, folyamatban kell gondolkodni. Félévente minden csapatnál benne van két-három, vagy akár több gyengébb meccs. Azt látom, és az eddigi tapasztalataim is azt támasztják alá, hogy 12-13 kezdőbe való játékos nem elég ahhoz, hogy egy ilyen 38 meccses bajnokságot folyamatos jó játékkal le tudjunk hozni. Szükségünk lenne még két-három meghatározó játékosra.”

Bognár György a válogatott megüresedett középcsatár posztjáról is beszélt: „Nem biztos, hogy ebben egyetértünk Marco Rossi szövetségi kapitánnyal, de szerintem Szalai Ádám visszavonulásával Ádám Martin személyében megvan a nemzeti csapat centere. Úgy gondolom, Martin készen áll erre, és bár az öltözőben halkabb, mint Szalai, a pályán szerintem már jobb.”

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Videó: érthetetlen tizenegyes – a fekvő kapus ölébe gurított a Haladás-játékos
A Merkantil Bank Liga 11. fordulójában megrendezett Gyirmót–Haladás mérkőzés 2–1-es vendéggyőzelemmel ért véget, köszönhetően Hursán Györgynek is, aki a hosszabbításban meglőhette volna a harmadik szombathelyi gólt. Tizenegyesét azonban teljesen érthetetlenül végezte el: rendkívül gyengén a már korábban eldőlő, földön fekvő Rusák Edvárd ölébe gurított. Szerencséjére a hiba nem került pontokba, a Haladás így is legyőzte a Gyirmótot.
Magyar futball
Moniz beolvasott a Fehérvárnak: Tíz éve nagyon jók voltak, de identitásukat vesztették – Hétvégi hősök
Keretbe foglalta a hétvégét a MOL Fehérvár, de egyik meccse sem lett sikeres, hiszen előbb a Zete a hosszabbítás utolsó pillanataiban vitt el pontot Sóstóról, hétfőn pedig az Újpest nyert ott. A péntek estét egyébként is maratoni hosszabbítások, a szombatot belső védők elképesztő kálváriája, a vasárnapot pedig egy érdekes incidens és egy megmentett nadrág jellemezte. Hétvégi hősök.
Hétvégi hősök