Menetrend

    Kondás Elemér: Ez pont úgy kellett, mint tanyára villany

    Kondás Elemér: Ez pont úgy kellett, mint tanyára villany

    m4sport.hu
    Megszerezte szezonbéli első győzelmét a Vasas az OTP Bank Ligában, a csapat vezetőedzője, Kondás Elemér dicsérte csapatát, mindenkivel elégedett volt és elmondta, mekkora szükségük volt a megszerzett három pontra.

    „Ez már nagyon kellett, ma igazából csapatot alkottunk. Amikor kellett küzdöttünk, amikor lehetett, játszottunk. Elégedett vagyok mindenkivel – vélekedett Kondás Elemér, a Vasas vezetőedzője. – A múltkori hozzáállás nem volt igazán jó, kicsit bátortalanul játszottunk, és álmosan. Nem beszélve arról, hogy a kiállítás után borult az egész, amit terveztünk, de a mai napon mindenki koncentrált volt.”

    A mérkőzés összefoglalója: 

    „Próbáltuk megkeresni a Fehérvár gyengéit és tudtuk, hogy nekik is egy fontos mérkőzés lesz, nyerniük kell, ebből kifolyólag valószínűleg jönni is fognak. Úgy voltunk vele, hogy a labdakihozatalukat megpróbáljuk megakadályozni a saját térfelükön, amennyiben nem sikerül, megpróbálunk saját zónás védekezést alkalmazni. Ez működött is, és a kontráink jól sültek” – mondta Kondás.

    A Vasasnak hatalmas szüksége volt már szezonbéli első győzelmére, ennek fontosságáról Kondás mosolygósan annyit mondott:

    „ez pont úgy kellett, mint tanyára villany”.

    A bajnoki szezonban első gólját szerző Novothny Soma elégedetten nyilatkozott a lefújás után, és reméli, barátnőjét is sikerült kiengesztelnie.

    OTP Bank Liga, 11. forduló:
    Vasas FC – MOL Fehérvár FC 2–0 (1–0)
    Illovszky Rudolf Stadion, 2027 néző, v: Berke
    gólszerzők: Novothny (35.), Ihrig-Farkas (82.)
    kiállítva: Serafimov (70.)
    sárga lap: Otigba (18.), Ódor (59.), Cipf (91.), illetve Serafimov (10., 70.), Nego (72.)

    Borítókép: Kondás Elemér (Fotó: vasasfc.hu)

    További tartalmak