Musorujsag
Élő Eredmények

Moniz a levonulásról: Rasszista megjegyzéseknek nincs helye a pályán, szégyen, ami ma történt

Moniz a levonulásról: Rasszista megjegyzéseknek nincs helye a pályán, szégyen, ami ma történt

m4sport.hu
Kálnoki-Kis Dávid szerint érthetetlen, hogy azokat a játékosokat bántják, akik legjobb tudásuk szerint próbálnak Magyarországon teljesíteni.

Samperio duplája mellett elsősorban az 54. percben kezdődött események miatt marad emlékezetes a ZTE-Honvéd bajnoki, melyen a kispestiek 2-0-ra nyertek. Manzinga egy akció végén lefutott a pályáról, megcsúszott, csakhamar dulakodás alakult ki a két csapat játékosai között, a bíró pedig sárga lapot mutatott fel Manzingának és Szabónak.

Közben a pályán tiltakozott Ricardo Moniz, a hazaiak vezetőedzője, aki ezért piros lapot kapott. Az M4 Sport információja szerint a Honvéd-szurkolók rasszista megnyilvánulásai miatt feldúlt tréner levezényelte csapatát a pályáról. Egyeztetés következett a játékvezető, Moniz és a Honvéd trénere, Tam Courts között. Ezt követően a hazai csapat az öltöző felé indult, de a lelátóról Dragóner Attila sportigazgató is közbeavatkozott, végül pontlevonástól tartva a hazai csapat visszament a pályára.

A két gólt szerző Samperio elsősorban a góljairól beszélt az M4 Sport kamerái előtt. A nagy visszhangot kiváltó esetről nem tudott pontosan beszámolni, de bízik benne, hasonló eset többé nem fordul elő.

A Honvédot irányító Thomas Courts kiemelte, a bajnokság első harmadában volt több olyan meccsük volt, melyeken értékes pontokat vesztettek ,ezért nagy nyomás volt a játékosain. „Tudtuk, hogy az első 20 percben nagyon koncentrálni kell és ez jól működött, onnantól már mi is tudtunk irányítani” – mondta a skót szakember. A levonulással kapcsolatban elmondta, nem igazán volt egyértelmű számára, hogy mi történt, a zalaiak mestere mondta el neki, hogy rasszista megnyilvánulások voltak. Támogatásáról biztosította a ZTE vezetőedzőjét, de a folytatásban már a mérkőzésre koncentrált.

Kálnoki-Kis Dávid, a hazaiak csapatkapitánya szerint nem lepte meg őket semmivel a Honvéd. „Ezek megengedhetetlen dolgok a magyar fociban. Mi egyértelműen a csapattársaink és az edzőnk mögött vagyunk. ezek a játékosok ugyanúgy a közönséget szolgálják a legjobb tudásuk szerint, próbálnak gólt szerezni és ezt kapják a szurkolóktól. Ez nem normális” – mondta a botrányos jelenetekről. Mivel a szurkolóktól jöttek a rasszista megnyilvánulások, így nem értette a honvéd játékosainak és szakmai stábjának a reakcióját az eset kapcsán.

Úgy gondolom, mind a két oldalon tiszta szívvel állnak ki a csapatok, de az ilyen majmos gúnyolódásnak, rasszista megjegyzéseknek nincs helye a pályán. Ha ilyen történik, azzal mindenki veszít. Szerdán a kupameccsen hasonló eset történt. Én úgy gondolom, minden játékos egyenlő, ezt nem szabad megengedni. Ez egy szégyen ami ma történt” – mondta indulatosan Ricardo Moniz, a zalaiak mestere.

Amikor mindezt jelezte a játékvezetőnek, meg se hallgatta, azonnal piros lapot kapott.A meccsel kapcsolatban úgy vélte, az első tíz percben jól játszottak, de nem tudtak betalálni, a második félidőben pedig már fáradtak voltak, hiszen tíz nap alatt a harmadik meccsüket játszották. „Gratulálni szeretnék a Honvédnak és a szurkolóinak” – zárta mondandóját a holland szakember.

Borítókép: Ricardo Moniz (m4sport.hu)

További tartalmak