Musorujsag
Élő Eredmények

Szerdán még pályán volt, péntekre sportigazgató lett Budafokon az AC Milan korábbi középpályása

Szerdán még pályán volt, péntekre sportigazgató lett Budafokon az AC Milan korábbi középpályása

m4sport.hu
Korábbi hatszoros magyar válogatott játékos lett a Budafoki MTE új sportigazgatója, Filkor Attila szerdán még pályára lépett a Szeged elleni Magyar Kupa-találkozón, péntektől azonban új szerepkörben bizonyíthat.

„Kellett néhány éjszaka, amíg átgondoltam és átrágtam magam a dolgokon, de ha őszinte akarok lenni, igazából büszkén vállaltam el ezt a felkérést – fogalmazott Filkor Attila a Budafoki MTE honlapján. – Nyáron egyébként már felmerült, hogy ha befejezem az aktív pályafutásomat, akkor valamilyen szerepkörben számítana rám a klub, most viszont felpörögtek az események. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy hálát mondjak Oláh Lórántnak a vele közösen eltöltött időszakért, nagyon jó volt a kapcsolatunk és rengeteget tanultam tőle, jó példát mutatott nekem, amit igyekszem majd kamatoztatni.”

Filkor Oláh Lórántot váltja, aki a Merkantil Bank Liga 11. fordulójában október 9-én játszott mérkőzés következményi miatt mondott le. A házigazda Budafok nyert 3–0-ra, a Kozármisleny azonban a meccs után óvást nyújtott be, mert a hazai csapatban pályára lépett az a Szűcs Zsolt is, akit előző nap kiállítottak a tartalékcsapat BLASZ I-es meccsén.

„Rendkívül összetett a munkakör, én sem gondoltam volna, hogy ennyire. Az átigazolások mellett a csapattal és a stábbal való kapcsolattartás is a feladatom lesz, valamint a játékosok megfigyelése. Nyilván abból a szempontból előnyben vagyok, hogy ismerem az öltözőt, napi szinten ott vagyok a pályán az edzéseken és a mérkőzéseken és biztos vagyok benne, hogy az egyesülettől is minden segítséget megkapok majd. Nagyon izgalmasnak ígérkezik tehát ez a megbízás, rendkívül felvillanyozott, így örömmel vágtam bele” – vélekedett Filkor.

Filkor légiósként szerepelt az olasz Serie A-ban, többek között játszott az Inter, a Milan, a Sassuolo és a Livorno csapatában, Franciaországban a Chateauroux-ban, majd 2015 nyarán tért vissza Magyarországra. Mielőtt a Budafokhoz szerződött volna, az Újpestben és a Gyirmótban szerepelt.

„Nagyon sok mindent láttam és éltem át a futballban, rengeteg emberrel dolgoztam együtt, a megszerzett tudást és kapcsolatokat pedig szeretném most kamatoztatni” – mondta 34 éves Filkor.

A középpályás abban egyezett meg a klubbal, hogy az első csapatban többet nem lép pályára: „abban maradtam a vezetőséggel, hogy az első csapatnál már nem fogok edzeni és játszani a továbbiakban. Nyáron sajnos eltört a bokám és éreztem magamon, hogy nehéz a visszatérés, de ha az időm és a sorsolás engedi, akkor a tartalékegyüttesben még pályára lépek, hogy ne kelljen egyik napról a másikra befejeznem a karrieremet. Továbbra is minden erőmmel a budafoki sikerekért dolgozom majd, csak most már egy új szinten”.

A Budafok legközelebb szombaton 13 órától a Csákvárt fogadja az NB II. 13. fordulójában.

Borítókép: Facebook / Budafoki MTE

További tartalmak

Kapcsolódó hírek