Musorujsag
Élő Eredmények

Az MLSZ egy hónapra eltiltotta a csapatát a pályáról lehívó Monizt

Az MLSZ egy hónapra eltiltotta a csapatát a pályáról lehívó Monizt

m4sport.hu
A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága egy hónapra „minden labdarúgással kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől” eltiltotta Ricardo Monizt, az OTP Bank Ligában szereplő Zalaegerszeg vezetőedzőjét.

A holland tréner a szombati, Honvéd elleni mérkőzésen kapott piros lapot, miután meccs közben jogosulatlanul a játéktérre lépett. Mindezt azért tette, mert a Honvéd-tábor rasszista megnyilvánulásokkal illette játékosát, Christy Manzingát. Moniz a kiállítás után levezényelte csapatát a pályáról, percekig állt a játék, és csak azt követően folytatódott, hogy a vezetőedzőt jobb belátásra bírták azzal, hogy akár pontlevonással is büntethetik a klubot, márpedig ezt szerette volna elkerülni.

A ZTE vezetőedzője a holland NOS című lapnak azt mondta, amennyiben az MLSZ eltiltja őt, akár az UEFA-ig vagy Orbán Viktor miniszterelnökig is elmegy az igazáért.

Az MLSZ fegyelmi bizottsága arról is döntött keddi ülésén, hogy a meccsen történtek miatt a Zalaegerszeggel és a Honvéddal szemben is eljárást indít „a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekmények” miatt. „A ZTE esetében megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása miatt, a Honvéd esetében megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása és rasszista megnyilvánulás miatt” – áll a határozatban.

A szövetség fegyelmi eljárást indított az MTK–Siófok másodosztályú bajnoki lefújása után a vendégszurkolók által tanúsított rasszista megnyilvánulások miatt is. A kék-fehérek beszámolója szerint az 1–1-re végződött szombati összecsapás – amely Bognár György állásába került – után vendégszurkolók egy csoportja „antiszemita, gyűlölködő rigmusokat skandálva fenyegette meg drukkerei egy részét, és a beszámolók alapján a verbális mellett fizikai támadásra is sor került”. A Balaton-partiak elítélték és elhatárolódtak a szurkolói viselkedéstől, elnézést kértek az MTK-tól, és az ügy kivizsgálását sürgették.

Az MLSZ megismételte vasárnapi közleményét, amely szerint „minden diszkriminatív megnyilvánulást elítél és szankcionál. Amennyiben bizonyíthatóan voltak rasszista megnyilvánulások egy mérkőzésen, akkor a fegyelmi bizottság a legszigorúbban büntetheti a cselekményt.”

 

Borítókép: ztefc.hu

További tartalmak