Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Gazdag Dániel: Csak akkor váltanék, ha nagyon jó ajánlatot kapnék, egy jó helyről

Gazdag Dániel: Csak akkor váltanék, ha nagyon jó ajánlatot kapnék, egy jó helyről

m4sport.hu
A magyar arany után egy amerikai ezüstöt szerző támadó nagyon örült a Honvéd-szimpatizánsok köszöntésének, és bízik benne, a válogatottban is tud majd örömet okozni a szurkolóknak.

Az éllovas Ferencváros 2-0-ra nyert a Budapest Honvéd vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójában, így a kispesti szurkolóknak csak a találkozó előtt volt okuk örülni, ekkor köszöntötték ugyanis Gazdag Dánielt, a klub korábbi játékosát. A 2017-ben a kispestiekkel bajnoki címet nyerő, az idei szezonban az amerikai bajnokságban második helyen végzett Philadelphia Union támadója a meccs után az M4 Sport kamerái előtt elmondta, tetszett neki a mérkőzés, jó irama volt, az nem tetszett, hogy nem a Honvéd nyert.

Örülök neki, hogy egy nagyon jó szezonon vagyok túl, jó számokat tudtam produkálni, ez boldoggá tesz. Örülök, hogy mások is elismerik a teljesítményemet és annak is, hogy így fogadtak a Honvéd szurkolói” – mondta Gazdag.

A válogatottal kapcsolatban elmondta, így önbizalomtól duzzadva még jobb érzés hazatérni, érzi, hogy tud segíteni és reméli kap is lehetőséget a csütörtöki luxemburgiak és a vasárnapi görögök elleni meccseken. (Az M4 Sport és az m4sport.hu mindkét találkozót élőben közvetíti.)

A jelenlegi csapatommal opciós joguk miatt jelenleg is van szerződésem, ez már életbe is lépett, az ő játékosuk vagyok, januárban csatlakozom hozzájuk a felkészülésre. Nagyon boldogok vagyunk ott a családommal, én is szeretek a bajnokságban játszani, megtaláltuk a számításainkat. Csak azért váltani nem fogok, hogy más helyen játsszak. Ha nagyon jó ajánlatot kapok egy jó helyről, akkor elgondolkodom rajta, de jelenleg is nagyon boldogok vagyunk” – mondta azzal kapcsolatban, egy ilyen sikeres szezon után mit tenne egy európai csapat megkeresésére.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Kalmár Zsolt visszatér, Németh András debütálhat, Dzsudzsák Balázs búcsúzik – keretet hirdetett Marco Rossi
Először kapott meghívót a magyar labdarúgó-válogatottba Németh András, ahogyan az várható volt, a Genk támadója mellett ott van Marco Rossi Luxemburg és Görögország ellen készülő keretében a válogatottól az utóbbi meccsen búcsúzó (és csak arra meghívott) Dzsudzsák Balázs. Sérülése után visszatér a novemberi felkészülési mérkőzésekre Nagy Zsolt, Sallai Roland és Kalmár Zsolt, utóbbi közel 600 nap után léphet pályára újra a nemzeti csapatban.
Magyar futball
Gazdag Dániel bekerült az MLS álomcsapatába
Az MLS a hivatalos Twitter-oldalán osztotta meg a hírt, hogy a Philadelphia Union magyar válogatott támadó középpályása, Gazdag Dániel bekerült az Észak-amerikai labdarúgó-bajnokság 2022-es szezonjának álomcsapatába.
Külföldi futball